KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyal a lépcsőn

Bori Erzsébet

 

Egy éve jelent meg nálunk Barabás András kitűnő fordításában az ír-amerikai Francis McCourt önéletrajzi regénye Angyal a lépcsőn címmel. Kisvártatva már érkezett is a hír, hogy Hollywood szemet vetett McCourt eseménydús életére és az ír nyomorról festett életképeire. Félő volt, hogy az Angyal a lépcsőn éppúgy elsüllyed, mint annak idején Schindler bárkája, és marad az eredeti, magyarul kevéssé jól hangzó Angela hamvai cím, vagy a honi forgalmazók által kultivált agyalmány. Ezúttal mindkettőt megúsztuk.

A biztonságra sokat adó producer Alan Parkert kérte fel a rendezésre; ő elég sok és sokféle referenciamunkát oldott már meg ahhoz, hogy ne okozzon kellemetlen meglepetést kenyéradóinak. Előre tudható volt, hogy nem remeg majd a keze, s ha nem forradalmasítja is a kinematográfiát, anyagi csődbe sem dönti a vállalatot.

Francis McCourt regénye közel sem remekmű, mégis meglepő ereje és tartása van, amelyet az ábrázolt világ alapos ismeretének, a valóság és az igazmondás tiszteletének köszönhet. A szerzőnek kivételesen nehéz gyerekkora volt, a nyomor szokásos velejárói, éhezés, fázás, egészségtelen lakás, lyukas cipő mellett még két súlyos tehertétellel kellett szembenéznie: írnek és katolikusnak született. De ne felejtsük ki az alkoholista apát sem, aki etnikumtól és vallástól függetlenül, egymaga is képes elintézni a családot. Az Angyal a lépcsőn a legidősebb fiú nevelődési regénye, akinek saját akaratából és erejéből sikerül kitörnie a reménytelenségből. A személyiség fejlődésének – menjen végbe akár regényben, akár filmen, akár a rögvalóban – megvannak a kritikus mozzanatai, fordulópontjai. Ezek feltalálásában és dramatizálásában mond tökéletes csődöt Alan Parker és csapata. A film esetlegesen – netán a fotogenitás alapján – összegereblyézett epizódok halmaza, ezek hol illeszkednek egymáshoz, hol meg nem, de sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvírónak nem jutott eszébe megkeresni a hős életének sorsdöntő fordulatait, és azok köré szervezni a cselekményt. Az egyik ilyen esemény a kórház, ahol nemcsak a halálos betegséget sikerül túlélnie, de ott találkozik először a kultúrával és a higiéniával. A másik fordulatot egy ferences szerzetessel való találkozás hozta meg; ő volt az első ember, aki valóban a krisztusi elveket és szeretetet tudta képviselni a vallásos hittel túlságosan is átitatott világban. Mindkét epizód szerepel a filmben, de csak futottak még alapon, semmivel sem nagyobb súllyal, mint a haver nővéreinek meglesése vagy a csoportos maszturbálás a legelőn.

Az Angyal a lépcsőn nyomán korrekt és unalmas átdolgozás született, mintha az alkotók minden ambíciója kimerült volna az aggályosan korhű limericki környezet megteremtésében. A részletek kidolgozása közben sajnos nem jutott idejük bensőséges kapcsolatra lépni a regénnyel, így megközelítésük merőben külsődleges maradt. Ha a film mégis több lett képeskönyvnél, az egyedül az apát és az anyát játszó színészeknek köszönhető. Emily Watson és Robert Carlyle arca, hangja és gesztusai elmondják mindazt, amire a filmeseknek nem futotta a tehetségből, sőt, olyasmit is tudnak, ami a gyerek Francis előtt titokban maradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3127