KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ó, testvér, merre visz utad?

Varró Attila

 

A Coen-fivérek békebeli úri szabók, színpompás filmszalonjukból lassan húsz esztendeje kerülnek ki a szépemlékű 40-es évek alapanyagaiból pontos kézzel, biztos ízléssel összefércelt mintadarabok: egyforma szakszerűséggel bánnak a nehéz, sötét kelmékkel film-noirtól (Véresen egyszerű, Fargo) a gengszter-drámáig (A Halál keresztútján) és a sikamlós, habkönnyű szövetekkel, legyenek azok társadalmi szatírák (Hollywoodi lidércnyomás) vagy klasszikus screwball komédiák (Arizonai ördögfióka, A nagy ugrás). A kirakatból mostantól csupán a korszak durva tapintású western- és katonauniformisai hiányoznak majd, zsáner-kínálatuk ugyanis újabb színfolttal gazdagodott – az Ó, testvér, merre visz utad? összeállításakor a Preston Sturges-féle ironikus vígjáték-fazont vérbeli musical-motívumokkal díszítették fel, méghozzá a legjobb minőségű hazai készletből, a korszak blues, gospel, bluegrass melódiáinak felhasználásával. A két Coen ezúttal a szokottnál is mélyebbre nyúlt a fiókba érdekes szabásmintáért: bár keretsztorijuk több ponton emlékeztet Sturges leghíresebb filmje, az 1941-es Sullivan utazásai kesernyés road movie-jára (amelynek többek között enigmatikus címét is köszönheti), a történetvázat Homérosz háromezer éves Odüsszeiája adja.

A gazdasági válság idején Mississippi állam mocsárvidékén a leleményes Ulysses McGill két társával megszökik rabtartóitól, hogy kalandos úton hazataláljon Ithacába, újraházasodni készülő Penny-jéhez: célja elérésében egyszemű bibliaárus, mézhangú szirén-trió, új életet ígérő baptista lótuszevő-szekta, tűzvész és vízözön, sőt maga Homérosz (mint fajvédő, pénzéhes szenátorjelölt) próbálja meggátolni, persze mindhiába – a happy end máig elmaradhatatlan eposzi kelléke a zsánermeséknek. Az alkotópáros nemcsak figurákat, de az ősi toposzok némelyikét is átvette ógörög mesterétől, inzert-invokációjuk után in medias res kezdik történetüket, majd számtalan csodás fordulat végén látványos égi beavatkozás menti meg a révbe ért főhőst. Az igazi Isten-a-Gépezetben azonban ezúttal az Odüsszeuszt formáló George Clooney, aki remekbeszabott karakter-figurájával szilárdan összetartja az epizodikus (helyenként illogikusan illeszkedő) cselekményfüzért: Clark Gable-t idéző Pomádé-királya otthonosan mozog a legelképesztőbb új ruhában is, miközben biztos kézzel tartja a kormányrudat a túljátszás Szküllája és a jellegtelenség Kharübdisze között.

Coenék új filmje végre ismét telitalálat, élvezetes egyvelege a klasszikus és modern mítoszoknak, amelyben a sátáni alkut kötő blues-gitáros Johnson vagy a hírhedt Babyface Nelson könnyed természetességgel ad randevút najádnak, küklopsznak, vak jósnak. Pedig a bátor páros árral szemben hajózik: munkájuk a kordivat hűvös fejjel megtervezett, precízen kivitelezett formalista kult-filmjei között inkább meleg simítású, önfeledt (már-már improvizatív) stíl-bravúr. Fonóba, tábortűz mellé való népmese, semmi több – csupán maga a mozivászonra varázsolt szájhagyomány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3278