KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Luigi Zampa

Kommersz neorealizmus?

N. N.

 

Az olasz neorealizmus nagy rendezőegyéniségeire – Rossellinire, Viscontira, De Sicára – ma is emlékszik a magyar moziközönség. Luigi Zampara talán csak a filmrajongók. Pedig ő is tagja volt annak a nagy csapatnak, amely megteremtette a XX. század közepének legjelentősebb filmművészeti irányzatát. Igaz, inkább a „másodvonalhoz” tartozott, Luciano Emmer, Renato Castellani, Alberto Lattuada társaságába.

Zampa a filmfőiskola elvégzése után forgatókönyveket ír, 1941-től rendez önállóan, első jelentős filmje a Békében élni (1946). Későbbi alkotásai arról tanúskodnak, hogy kedveli a humort, a szatirikus látásmód áll közel hozzá –, akkor is, ha úgynevezett komoly témát választ filmjének tárgyául. Ismertebb művei – Tiszteletreméltó Angelika (1947), Nehéz évek (1948), A római lány (Moravia regénye nyomán, 1954) – valójában a neorealizmus alapmotívumait népszerűsítik, s ezzel fontos funkciót töltenek be az olasz filmművészetben: kapcsolatot teremtenek az élcsapat filmjei és a nagyközönség között.

Sokan a Per a város ellen (1952) című alkotását tartják a legjobbnak. „A drámaian tömör cselekmény fókuszába helyezte a »tisztességes« emberek fegyvertelen emberek elleni bűnös fondorlatait” – írja egyik méltató]a –, „s tette ezt oly sikeresen, hogy nemcsak ügyességét bizonyította be, hanem azt is, hogy olyan rendező, aki éppenséggel nincs híján találékonyságnak és ízlésnek.” Ez a film, amely az igazságszolgáltatás visszásságaira vet fényt, talán az előképe ama később elhíresült olasz filmtípus filmjeinek, melyek címében majdmindig felfedezhetjük a „vizsgálat” szót; a népszerűsítés feladatát más rendezők vették át a nemrég elhunyt Zampától.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4249