KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cape Fear – A Rettegés Foka

Koltai Ágnes

Így múlik el a filmművészet dicsősége: már Martin Scorsese is remake-et forgat, mert visszavágyik a régi jó hollywoodi stúdió-darabok nyugodt biztonságába. Vagyis egyszerűen sikerre áhítozik. Gregory Peck és Robert Mitchum után Robert De Niróval és Nick Noltéval játszatja el a tizennégy évi rabság után szabadult gyilkos és a felmentése ellen ágáló ügyvéd véres küzdelmét. Scorsese még azt a csibészes gesztust is megengedheti magának, hogy a nagy öregeket, Pecket és Mitchumot becsempészi egy villanásnyi szerepre, ezzel is tisztelegve ama csodálatos Hollywood előtt.

Martin Scorsese persze akkor volt az igazi, amikor épp ezt a bizonyos poros, áporodott forgatókönyvekkel elfárasztott stúdiószellemet bosszantotta féktelenül eredeti és keményen őszinte filmjeivel (Taxisofőr, Főutcák, Aliz már nem lakik itt), de ezúttal is nagyvonalú a stílusa és elegáns a cselekményvezetése. Minden és mindenki a helyén van, a félelem, a humor és a két husángcsapás közti kínos mosoly feszes ritmusban váltakozik – Bach osztott ilyen fegyelmezetten szerepet a hangszereknek. Scorsese színészi nagyzenekarában Robert De Niro, Nick Nolte és Jessica Lang úgy végszavazik egymásnak, ahogy azt a legkényesebb színészi tanodában, az amerikai moziban megtanulták. Fantasztikusan figyelnek egymásra, úgy viszik kézről-kézre a történetet, egészen a véres végkifejletig, hogy a reszkető néző képtelen egyetlen pillanatra is elfordítani tekintetét. Pedig, istenemre, ki kellene szaladni erről a véres, őrjöngően bosszúszomjas históriáról!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=540