KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hurrikán

Deli Bálint Attila

 

Készültem. Troellből, a rendezőből csakúgy, mint az élményre. Legelőször is átkutattam az emlékezetemben felhalmozódott lim-lomot, s amit olvastam valaha. Ilyesmik kerültek elő: „a svéd filmművészet reménysége”, „Bo Widerberg operatőre” (Gyerekkocsi), „az 1965-ös Moszkvai Fesztiválon jutalmazott skandináv koprodukció – 4x4 – svéd epizódjának rendezőjeként maga is a díj részese”. Troell, az amatőrből lett rendező, első nagyjátékfilmjében – Íme, az életed – a svéd munkásmozgalom „múltjára” irányította a felvevőgépet. Az ezt követő művekből „trilógia”-ként tartja számon a filmtörténet a Kivándorlók, az Új haza és A farmer felesége című – hazánkban nemrégiben vetített – filmeket. Megannyi – bár élében egyre lekerekedőbb – kritikai közelítés, megannyi igényesen megfogalmazott társadalmi-emberi életszituáció.

A Hurrikán – rossz filmek. így többesszámban. Mert legalább... hány is? Indul a sztori – love-story. Színhely: az USA gyarmata, parányi Paradicsom, ráadásul sziget. Idő: 1920. Az alig álcázott „steril” alaphelyzet és a múlt kosztümjébe bújtatott jelen senkit se tévesszen meg: Troell a jövőről kíván szólni, igaz, általánosan, „csak úgy”. A kormányzó hófehér leánykája, festői képességeit gyakorlandó, Keletről érkezik atyjához a színek birodalmába. Természetesen az első pillantásra beleszeret a sziget ifjú, bennszülött törzsfőnökébe, íme a cím „szimbolikus” jelentése: a két fiatal kölcsönös vonzalma hurrikánként söpör végig érzékeiken. És így tovább. A tabuk megtöretnek és elszabadulnak az előítéletek: fenekedik egymásra a makulátlan Természet és a korcs Civilizáció. A fehér főnök egy betiltott barbár rítus gyakorlása ürügyén börtönre ítéli a bennszülött főnököt. Az, – hiszen a szabadság foglya – folyton-folyvást megszökik, de sikertelenül, amíg az ifjú (immár) asszony a segítségére nem siet. Ennyi az egyik szál: love-story, amelyet Troell a western dramaturgiai vázára fűz.

Üldözésjelenet – nyílt vízen. Jő a hurrikán. Az igazi. És ezzel kezdetét veszi az apokaliptikus vízözön, avagy a katasztrófafilm. Ez a hurrikán azonban nem emelkedik szimbólummá, a rendezői önkény idézi elő. Üldöző és üldözött hiába köt ki a szigeten, világvége idején nincsen rév: a hullámok elsöprik a lakosságot, a templomot, a kormányzói rezidenciát. Igen, persze, Noé és az ő felesége, avagy a bibliai írmag-pár megmenekül. Lévén a Szerelem az egyetlen valamirevaló mentőöv. Ahogy egy nézőtársam summázta: „A szerelem mindent legyőz”. Nem, sajnos nem győzött le a szerelem semmit – csak a túlélés mai mítoszának hitvány kis illúzióját láthattuk viszont Troell víziójában.

Ha meggondolom, ilyen unalmas apokalipszist, vagy apokalipszisben ilyen unalmasat, pusztán mennyiséggel érvelőt – én még nem láttam. A katasztrófa képei, de ugyanígy a bennszülöttek rítusai, ellentétbe állítva a kormányzó estélyével, megannyi látványos – és pompásan fényképezett – szemrevaló alkalom, hogy elfeledjük: Troellnek nincs saját mondanivalója. Példázata hódolat a divat-pesszimizmus előtt, kincstári optimizmusa merő banalitás. Akárha valamely – ördöggel? producerrel? – kötött szerződésnek tenne eleget.

„Ereje abból adódik – mondta Liv Ullmann Troellről, közös munkájukra emlékezve –, hogy egyszerre rendező, operatőr, fotós, hangmérnök. Egyszerűen mindent csinál.” A svéd filmművészet e mindenese Hollywoodban – most? végleg? – kiadta kezéből a kamerát. A Hurrikánt Sven Nykvist fényképezte. Hogy Troell nyert-e vele? Igen is, meg nem is. Igen, mert filmjének fényképezése ritka és maradandó élmény forrása. Veszített, mert bár az ő neve alatt fut a film – mégis Nykvist műve lett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7217