KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Blueberry

Moebius a vadnyugaton

Bayer Antal

Kultikus francia képregény-western misztikusra hangolva, naprakész mozi-dizájnnal.

 

Kevés filmet elõzött meg akkora várakozás Franciaországban, mint a több mint negyven éve futó sikeres képregény, a Blueberry adaptációját. Elvégre ez a sorozat igazán méltó a „papírmozi” elnevezésre. Amikor 1963. október 31-én a Pilote címû hetilap 1-2 oldalas folytatásokban megkezdte az eredetileg Fort Navajónak keresztelt western közlését, a klasszikus, John Ford és Howard Hawks, John Wayne, Henry Fonda és James Stewart nevével fémjelzett amerikai vadnyugati történetek legjobb képregényes változata indult el hódító útjára.

A francia szerzőpáros számára korántsem volt idegen ez a terep: a dokumentarista Jean-Michel Charlier egyik kedvenc kutatási területének számított a késõ XIX. századi történelem, több westernt írt már korábban.  Az akkor mindössze 25 éves Jean Giraud pedig a belga veterán Jijé asszisztenseként túl volt már a Jerry Spring egyik epizódjának az önálló illusztrálásán is.

A Fort Navajo legelső oldalán megjelenik egy civilben hamiskártyás, hivatását tekintve katonatiszt figura: ő Mike S. Blueberry, aki megszólalásig hasonlít a Godard és Truffaut által befuttatott, éppen első közönségfilmjeit forgató Jean-Paul Belmondóra.

Giraud hamar kialakítja aprólékos, dinamikus, izgalmas stílusát, tökéletesen ellenpontozva a minden részletben, kellékben, történelmi eseményben hitelességre törekvő Charlier precizitását. A párhuzam a klasszikus westernekkel szembeötlõ: hol a Rio Bravo, hol az Apacserőd jut az eszünkbe. Idõvel azonban változik a hangnem, egyre több az eredeti elem, érzõdik a spagetti-western hatása is. 1969-ben már a sorozat 11. epizódjaként indul el a talán legkitûnõbb történet, Az eltûnt német aranybányája (immár magyarul is olvasható a Fekete-Fehér Képregényantológiában), amely a sokszor beharangozott, de ugyanannyiszor el is halasztott moziadaptáció alapjául szolgál.

Jan Kounen Blueberryje csak nevében egyezik meg ihletõjével. A francia képregényrajongók elõször hatalmas csalódásuknak adtak hangot, majd megjelentek az elsõ pozitív kritikák is, elsõsorban azoktól, akik kevésbé ismerik az eredetit, és nem kérik számon a filmen a hiteles adaptáció hiányát. Ismerõs az eset – hány irodalmi mûnél hangzott már el ugyanez a „vád”.

Hogy magát Giraud-t egyáltalán nem zavarja a teljes átértelmezés, annak egyik oka közismert kettõs karrierjében kereshetõ. A nagy részleteséggel kidolgozott képeket is hihetetlen gyorsasággal megrajzoló mûvész számára hamar szûknek bizonyultak a zsánerképregény korlátai, és (eleinte titokban) Möbius álnéven kezdett dolgozni más lapoknak is, egészen más, személyiségéhez közelebb álló stílusokban. Kezdetben a tudományos-fantasztikus, majd egyszerûen csak fantasztikus (még a Marvelnek is rajzolt Silver Surfert), késõbb egyre inkább az ezoterikus mûfajokban készített önálló munkákat, és a képregényszakmán kívül is komoly hírnévre, tekintélyre tett szert.

A misztikus álmok, a belsõ útkeresés, a szellemi utazás, a felkavaró hitvilág bemutatására törekvõ Jan Kounen meg sem próbálta Charlier és Giraud figuráit és történeteit átültetni a filmvászonra. Saját bevallása szerint elõbb volt meg az elképzelése a filmrõl, mint maga a konkrét téma: eleinte Fantomas alakjával, tudományos-fantasztikus környezetben gondolta megvalósítani ugyanezt a szerkezetet. Charlier, aki mindig is klasszikus, hollywoodi westernként szerette volna viszontlátni a mûvét, biztos forog a sírjában, de a Möbiusként nyilatkozó Giraud-t lenyûgözi az a nemzetközi eklekticizmus – fõleg Tetsuo Nagaka operatõri munkája -- amely nagyon is közel áll saját mûvészi gondolkodásához. A filmben fontos szerepet játszó sámánizmus õt is foglalkoztatta, bár a mai napig nem készült el a misztikus Blueberry-epizód.

Ugyancsak Giraud-Möbius ínyére lehet Vincent Cassel elmélyült játéka, elvégre a színész bevallottan nagy rajongója az indián miszticizmust a hallucinogének hatásával kombináló Carlos Castaneda írásainak. A Wally Blountot alakító Michael Madsen eredetileg Blueberry szerepére jelentkezett volna – egy klasszikus értelmezésben meg is felelt volna ennek az elvárásnak.

Biztos kasszasikert hozó közönségfilm helyett hosszú karrier elõtt álló kultuszmozit kapott a francia közönség, amely egy évvel a bemutató után már kezd is megbékélni ezzel a gondolattal. A képregényt alig-alig ismerõ magyar nézõk viszont egy friss, a western és más mûfajok elemeit világzenei turmixként tálaló alkotással találkoznak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8252