KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Miskin infarktus előtt

Dániel Ferenc

A nekrológ nem az én műfajom. Mindig úgy gondoltam, az élet túlságosan bonyolult játszma, a halál pedig individuálisabb misztérium annál, amit a kegyes túlélő a számára engedélyezett terjedelemben egyáltalában érinteni képes. A „vége” felirat után támadt űrben mit mondhatnánk? Nos, a „Filmvilág” megelőző számában gyanútlan nézőként beszámolófélét eszkábáltam Szmoktunovszkij televíziós Miskin-rögtönzéséről, háttértörténetek –, és viszonylatok ismerete nélkül. Nem tudtam, hogy a mi Huszárik Zoltánunk évekig várt hiába, hogy a nagy orosz színésszel játszassa el Csontváryját, hogy Zolnay Pálnak sem jött össze a „várt találkozás”. Hogy valami engesztelő sugallatnak, többrendbeli véletlennek köszönhetően kettőjük tanítványa: Székely Orsolya lett a nyerő. Neki sikerült rávennie a protokollal agyonhajszolt nagy öreget, álljon kamera elé, hagyjon emléknyomot a félkegyelmű hercegről (néhai nagy szerepéről), és Dosztojevszkij „lábjegyzeteiről”. Négy vagy öt zaklatott nap története ez. Szmoktunovszkij igent mondott, egyszer visszakozott, azután fölkészült. A televíziónak nem volt gyártó kapacitása. Árvai Jolán (FMS) és Komlós Péter (Royal Video Kft.) mégis összehozták a forgatást. Péter Klára operatőr kezeügyébe adódott felvevőgép, ráindulhatott. Öt óra hosszat forgattak, de ebből levonandó az az idő, amikor Innokentyij be akarta dobni a törölközőt. Moszkvában még látta (saját alakítását megmormogta) a már kész anyagot. Áldását adta rá. Egy orvos szerint az infarktusos állapot eleve adott, eleve felismerhető volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1021