KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tükör

Tamás Amaryllis

 

A tavalyi Titanic vendégeként Budapesten járt Jafar Panahi vallomása szerint az ihlető forrás a Tükör elkészültéhez egy ismeretlen öregasszony látványa… Ült a padon, ölébe ejtett kézzel, pénzét számolgatva. Milyen lehet egy örökre zárt körben, téridőben létezni, a menekülés, a változás legcsekélyebb reménye nélkül? Akkor értette meg és érezte először, hogy az iráni társadalomban mindenki levehetetlen álarcot visel; csak a gyermek – legyen akár fiú, akár lány – bízik még abban, hogy soha sem fog szerepet játszani, mert önmaga kíván lenni.

A Tükör hőse, Mina iskolája előtt várakozik az anyjára, bal karja gipszben. Kicsit álmatag Seherezade-tekintettel nézi a világot, az élhetetlen, de mégis otthonául szolgáló dzsumbujvárosban. Bátran perlekedik mindenkivel; a férfiakkal is, akik majd, néhány esztendő teltével, leplek mögé bújtatják egész valóját. Cserfes hangja – bármily profánul is hangozzék – merész „tücsökzene” a líraiságát vesztett, kényszerglobalizálódott „modern apokalipszisben”.

A filmben szinte nem történik semmi – és minden megtörténik. Panahi filmje afféle filléres mozi, a film ős-, vagy ha tetszik legújabb korából. Semmi csalás, semmi szemfényvesztés, a legszebb mesenyelven egybesimul realitás és fikció. Panahi a felnőtt – s nem a szappanoperákkal butított – nézőnek készíti remekeit.

Focimeccs-időnyi a történet – háttérzajként lerobbant autókból, koszlott taxiállomások ósdi rádiókészülékein hallatszik a közvetítés –, míg Mina visszakerül oda, ahonnan igazán el sem veszett. Ha már a Tücsökzenét említettem, a véda-tanokban (is) magyarázatot kereső Szabó Lőrincet kell idéznem: „Kis gyermek voltam: nagy a világ és minden csupa kérdés, / csak válasz nincs sehol sem a hosszú úton.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2563