KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végzetes hipnózis

Varga Balázs

 

Hányféleképpen szabadulhatunk meg egy holttesttől? Krimivígjátékok sokaságának alapkérdése ez. Jean-Jacques Beneix legújabb filmjében egy sármos, bár zaklatott lélekgyógyászra szabadít efféle problémákat. Lelki bajok és elfojtások helyett egy dívány alatt elrejtett holttest elég frappáns nyitánynak tetszik, és máris görbe tükörből szemlélhetjük Erósz és Thanatosz örök küzdelmét. Az áldozat nem más, mint egy szédítő, fatális szépség, aki bódító hangjával szeánsz közben mély álomba szédíti a doktort – mire a férfi felébred, már csak egy bűbájos holttestet talál maga mellett, a gyilkos pedig akár még ő is lehetett... Keresd a nőt helyett ejtsd el a nőt játék kezdődik, a műfajban megszokott összes kelléket felvonultatva. A párizsi nagypolgári miliő, az extravagáns figurák, az ironikusan kusza kerettörténet és persze a maximálisan kihasznált (bár csak minimálisan eredeti) helyzetkomikum üzembiztosan működteti a filmet. A Végzetes hipnózis elegánsan kivitelezett fekete komédia, leheletfinom iróniával megbillentve, így aztán az elhasznált poénok sem bosszantóak, mert a tálalásuk, a kivitelezésük, az előkészítésük és felvezetésük az érdekes, nem pedig a csattanó. Beneix szenvedélyes Betty Blue-ja annak idején hamar kultikus státuszba tornázta magát, Magyarországon is. A Végzetes hipnózistól ne várjunk ilyen hatást és ekkora hőfokot. Hűvösen játékos zsánerdarabbal, ügyes és szórakoztató mestermunkával van dolgunk, mégse becsüljük le – a középfajú filmkultúrának ilyen alkotások a pillérei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3547