KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Letaszítva

Bori Erzsébet

 

Mint már a cím is sejteti, Nicholas Kazan metafizikus krimivel állt elő. Ez egyfelől nagyot mond, másfelől nincsen teteje. Lehet-e bűntörténet, mely természete szerint a jó és a gonosz csatájáról, az életről és a halálról szól, nem metafizikus? (Lehet. Elég csak kinyitni a tévét, vagy elmenni a moziba.)

A mi filmünk módfelett metafizikus, egyik forrása, a Biblia, pirulhat mellette szégyenében. Van benne gonosz, sőt „a gonosz”, amely sorra megszállja a lelkeket (akár a Testrablókban), kedvenc zenekara a korai Stones, és egy kétezer éves, mára kihalt nyelven beszél, amivel jól el is árulja magát; van benne apokalipszis (hogy az mi fán terem, onnan tudja meg a Denzel Washington játszotta leleményes rendőr, hogy a metrón leszólít egy apácát), teológia tanárnő és titkos jel, költöző démon és mérgezett cigaretta.

És most idézzünk fel két nemrégiben, szinte egyidőben bemutatott filmet: A Hetediket és a Közönséges bűnözőket. (Részemről az utóbbit kedvelem; ami a Hetediket illeti, lehet, hogy öregszem, de már nincs szükségem ennyi sok művészetre.) Most képzeljük el Micsurint kamerával, aki azzal az igénnyel lép föl, hogy előállítsa a Seven és a Usual Suspects hibridjét. Valami ilyesmivel próbálkozott a jónevű Nick Kazan, és nem nehéz kitalálni, mi lett a végeredmény: dupla nulla.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3681