KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hamupipőke

Kapecz Zsuzsa

 

„Szivárvány ragyog fenn az égen, higgyél hát a mesékben, és álmod majd valóra vál” – énekel a kórus a Hamupipőkében, és ez a pár sor akár Disney életrajzának mottója lehetne. A világ valamennyi filmlexikonjából megtudhatjuk, hogy a képzőművészeti akadémiát végzett, fiatal Walt előbb újságoknak rajzolt karikatúrákat, majd diafilmekkel kísérletezett, és fivérével, a fényképész Roy-jal kezdte meg a rajzfilmek gyártását. A későbbi Walt Disney Stúdió háromezer embert foglalkoztatott; Disney a trükkfilm-műfaj sajátos stílusú tökéletesítője lett. Hússzor kapott Oscar-díjat, és ezt alighanem soha senki nem fogja túlszárnyalni. Még azok is elismerik, hogy a Disney-teremtmények ma már klasszikus alakok, akik ezt a fajta képi világot túlzottan édeskésnek találják, és viszolyognak Disneyland üzleti fogásaitól.

Disney életművének körülbelül egyötöde kering Magyarországon, és időről-időre makacsul ugyanazokat a filmjeit újítják fel. A Grimm-feldolgozások közül most az 1949-ben készült Hamupipőkét láthatjuk újra. Nem annyira pergő, mint a Hófehérke, és nem annyira látványos, mint a Csipkerózsika, de a mellékszereplő állatok karakteres lényei itt is ellensúlyozzák az emberfigurák unalmasságát. A találékony Jaq egér Plútó kutyával, Donald kacsával és Mickey egérrel menetel egy sorban az örökzöldek ranglistáján, így hát a gyerekeknek mindenképpen jó szórakozás a Hamupipőke, a felnőtt nézők pedig elsősorban Tolnay Klári és Rozsos István szinkronhangját fogják élvezni, az idősebbek talán még az ötvenes évek zenei stílusában hangszerelt dalokat is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5941