KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy zseni, két haver, egy balek

Schéry András

 

Kezdetben volt a western. A cowboyfilm, az indiánfilm, az önfeledt piff-puff. Aztán a western elvesztette ártatlanságát; s mikor Hollywoodban Butch Cassidy és a Sundance kölyök az önfeledtségtől megfosztott közönségnek „félre” játszva utoljára villantotta fel a kékszemű nehézfiúk olümposzi derűjét, a Cinecittàban időközben megszületett spagettiwestern atyja, Sergio Leone is megnyekergette a western halálharmonikáját: már csak Volt egyszer egy Vadnyugat.

De a mozisztárt nem hagyják meghalni. Reszketeg lábát már csak a keménnyé koszosodott farmer tartja egyenesen, arcát por és veríték ragacsos sminkje rántja össze marconára, még szerencse, hogy jótékony árnyat vet rá az egyre gyűröttebb karimájú cowboykalap; hajdan telivér jenki családjában mind több a mesztic. S egyre szenilisebb: Stan és Pant összekeveri Bud Spencerrel és Terence Hill-lel... Azután Bud Spencer Piedone néven felcsap nápolyi seriffnek, és marad Terence Hill.

De a nálunk politikai krimi-szerzőként is jól ismert Damiano Damianinak ebben a filmjében a porcelánkékszemű, juj-de-édes Terence Hill övéből a coltot már nem ő maga rántja elő, hanem a fantáziátlan produkció által zsonglőri minőségben szerződtetett deus ex machina.

Bizony, makaróni ez a western. Nyúlósra, nyögvenyelősre főtt csőtészta. És ráadásul a csőben nem a balekot húzzák be istenigazából, hanem a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7342