KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vad hattyúk

Gyárfás Péter

 

A vad hattyúk című japán rajzfilm létrehozói a legnevesebb meseíróktól kölcsönözték az alapötletet és némely motívumokat: Andersentől és a Grimm testvérektől. Jó párosítás, mégsem az ő szellemükben készült a film, hanem inkább egy modern krimi szemlélete hatotta át. Hohó! – kiálthatna fel bárki. – Hiszen a gyerekek és a mesék egyaránt tele vannak szadizmussal, erőszakkal! Csakhogy a határvonal szerintem nem itt húzódik. A mesét visszaadó film, vagy komplett krimi a mese apropójaként: ez itt a kérdés. A japánok – példa erre a szintén klasszikus, Perrault-meséből készült Csizmás Kandúr – a második változatot részesítik előnyben. Igaz, az ismert történet a hattyúvá változtatott királyfiról és a csalánfonalból kötött ingekkel és hallgatási fogadalmának betartásával őket kiváltó leánytestvérükről több megközelítési módot ad a rendezőnek. Szólhatna a film az áldozatvállalásról. De nem. Ehelyett – valljuk be: következetesen

– újabb és újabb szenvedések, cselvetések bemutatásával múlatja az időt, a végül természetesen megbűnhődő bűnösök, az elvarázsló asszony és a boszorkány anyja rémtetteivel. Néhol, amúgy jó krimi módjára idegborzoló zenével aláfestve. Elferdítésnek, egyoldalú leegyszerűsítésnek hat mindez? A gyerekek másként látják, mást figyelnek meg, mást emelnek ki? Elképzelhető, de akkor sem lehet nyugodtan elmenni a jelenségértékű tény mellett: fogyaszthatóbbá, érdekfeszítőbbé – és nem utolsósorban eladhatóvá – válik ezáltal a film, hogy bűnügyi kalandokon felcseperedő fiúk-lányok megnyerésére a krimik hatásvadász eszközeit veszi igénybe. A vad hattyúk rendezője, Nisizava ezt tette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8060