KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Parazita

Barotányi Zoltán

Valljuk be, az „Illés szekere”-típusú űrhajók ideje véglegesen lejárt: ne várja többé senki a háromméteres, szőke szakállas űrhajós istenek eljövetelét. Ők egyszer már elhozták a fényt, a kultúrát és a fontosabb világvallások alapító üzenetét, majd, csak úgy heccből, megsétáltatták a kissé beijedt prófétát. Ám azután – szól a híradás – rákaptak a nohaborra; a vegyigyümire és a disznósajtra, s végül hozzánk csökevényesedtek. Így hát az új jövevények nem vacakolnak sokat a külcsínnel: az Alien némiképp még humanoid szörnyétől folyamatos az átmenet a Puppet Masters (alias Paraziták) rémlényéhez, a Rejtélyes Sertésmájhoz. A disznóölés által megihletett alkotók eme nélkülözhetetlen alkatrész képében vélik megtalálni a „badisznecser”, a testrabló kilencvenes években is érvényes változatát: az izé frizbizés és óvatlanság útján terjed, jó balbekk módjára szorosan a gazdalény hátára tapad, azután szívószál az agyba, és jöhet a „havaj”! Az imigyen agycsapolt lény látszatra elhülyül, s úgyszólván teljes mértékben kihal belőle a fajfenntartási késztetés: a „badiszneccselt” zombik kiszűrésére kiváló módszert kínál a csinos asztrológusnő blúzgombjának alacsonyabb fokozatra állítása. A film később teljesen elvadul: az ufó-addikt áldozatok undorító izéket dobálnak egymásra, s derék főszereplőnk a melltartó kicsatolása közben a G-pont helyett meleg belsőségre tapint, úgy tarkótájban. Az invázió által fenyegetett amik hamarost maguk is kitapintják az űrmáj gyenge pontját: a vírusos agyvelőgyulladás letarolja az egész állományt – kivéve az utolsó példányt, aki a kiváló Donald Sutherland testében realizálódik. A civilizációs gőg azonban neki sem kegyelmez, s a Fiú irgalmatlanul eliminálja az Atyát – habár ama űrhajós istenek talán nem egészen ezt vésték vala a kőtáblákra. Fiam – hörgi a vén Donald – ezt azért nem gondoltam volna! Ezt mi sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=851