KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vírus

Takács Ferenc

Két jellegzetesen amerikai félelmet és foglalatukat, két filmközhelyet (elegánsabban: toposzt vagy mitotémát) gyúr egybe a film. Az egyik a félelem az inváziótól. Amerika szellemi, lelki és fizikai értelemben tiszta országnak tudja magát, ahová odakintről a legkülönfélébb ártó, bomlasztó és gyilkos erők igyekeznek alattomosan behatolni: hol a kommunizmus, hol a száj- és körömfájás (ez utóbbi állatbetegség kelet-európai húskészítmények alakjában), hol a Marsról érkező ufók, hol pedig a mindenféle egészségtelen és piszkos helyekről – Európából s méginkább Afrikából és Ázsiából – behurcolt alattomos betegségek.

A másik ilyen filmközhely: a titkos Hatalom Amerikában. Ez újabb keletű és merészen bíráló élű toposz, igazából a Watergate-ügy óta szalonképes. Lényege az, hogy a jámbor amerikai közhiedelemmel ellentétben a Hatalom (a CIA, az FBI, a Pentagon, még az Elnök is) titokban, a színfalak mögött, a demokratikus nyilvánosság számára ellenőrizhetetlen módon – az úgynevezett „amerikai érdekek” védelmében – a leggyalázatosabb dolgokat műveli, s ha érdeke úgy kívánja, akár honfitársai, derék és ártatlan amerikaiak elpusztításától sem riad vissza.

A félelmetes támadó ezúttal egy zaire-i eredetű halálos vírus, amely egy becsempészett majom szervezetében érkezik meg Amerikába, s kis híján végez egy kaliforniai kisváros lakosságával. Egy magányos orvos-hős (Dustin Hoffman) veszi fel a harcot a betegséggel, s közben tudomást szerez arról, hogy a szörnyű kórnak megvan az ellenszere, de a legmagasabb katonai körök – akik már rég birtokában vannak a vírusnak, amelyet titkos biológiai fegyverként kezelnek – úgy tesznek, mintha nem tudnának semmiről. Tábornok-képviselőjük (Donald Sutherland) még azt is kieszközli, hogy a katonaság által körülzárt városka lakosságát légicsapás útján likvidálják.

Ha mármost az eredményt, a két toposz egybegyúrásával készült filmet nézzük, azt kell mondanunk, hogy ismerős a tészta: a városka az utolsó pillanatban, a szokványos mennyiségű „idegtépő feszültség” után természetesen megmenekül, a betegek meggyógyulnak, a tábornokot letartóztatják, s a magányos orvos-hős is, miután megmentette elvált feleségét a biztosnak látszó haláltól, remélhet: a történtek után az asszony hajlandónak mutatkozik közös életük újrakezdésére. Mindezt szokványos eszközökkel, teljességgel kiszámítható módon, egy B-movie arcátlan profizmusával viszi vászonra a rendező (jóval laposabban, mint Az Androméda-törzs, amely a Vírusés a hozzá hasonló filmek – hatásos és emlékezetes műfaji előképe).

Viszont ez a közhelyes közhelytészta egyben szomorúan aktuális üzenet is, amelynek fontosságát a sztár-szereposztás, elsősorban a dolgot láthatóan komolyan vevő Dustin Hoffman és Donald Sutherland jobb ügyhöz méltó színészi játéka is aláhúzza. A filmhez ugyanis megtörtént eset szolgált alapötlettel: az 1976-ban Zaire-ben felfedezett (és az Afrikából érkező hírekben mostanában is szereplő) Ebola-vírust, amely mellett virulencia és halálos hatékonyság tekintetében a jelek szerint az AIDS labdába sem rúghat, egy majomszállítmány 1989-ben behurcolta az Egyesült Államokba, s csupán nagy szerencsével – és persze nagy titokban – sikerült megakadályozni, hogy a vírus ne kerüljön ki a Washington melletti (!) Restonban található trópusi állatkarantén falai közül. A Vírust alkotói a jelek szerint figyelmeztetésnek szánták: a megzavart őstermészet, a felborult ökológiai egyensúly, íme, bosszút áll, a pusztulás szörnyű látomásával inti alázatra a maga tudományos-technikai-közegészségügyi mindenhatóságában dölyfösen hívő Amerikát. Ez persze újabb közhely, de a film művi toposzai, szokványos megoldásai és palifogó izgalmai arra mindenesetre jók lesznek, hogy ez a figyelmeztetés mennél több nézőhöz eljuthasson.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=910