KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Muriel esküvője

Túl a Delfin-zátonyon

Hegyi Gyula

Nem bánt senkit, kellemes kikapcsolódást nyújt mindkét nembeli nézőinek. Hajdanán nálunk is készültek ilyen kedvesen szórakoztató produkciók.

Zaklatott közép-európai lélekkel nyilván el sem lehet kellemesebbet képzelni annál, mint hogy az ember népes családja körében egy ausztrál óceánparti városkában éljen. Az örök nyárban, ahol a kétszintes családi házak jómódú és egészséges lakói kerti mulatságokkal, nagy strandolásokkal, sok sporttal és kevéske jótékonykodással múlatják az idejüket. Például a szépnevű Porpoise Spitben, azaz a közeli Delfin-zátonyról elnevezett kisvárosban. De, ahogy mondani szokás, az élet még az ausztrál óceánparton sem fenékig tejfel. Még csak nem is fenékig napolaj. A kedves, jószáradékú, ám butának és csúnyának tartott Muriel számára például szenvedések és megaláztatások sorozatát hozza a kisvárosi kisszerűség és bornírtság. Egyetlen boldogságát az jelenti, hogy az óceánparti üdülőhelyről nyaralni utazhat egy még egzotikusabb nyaralóhelyre, ahol szülei pénzéből gyorsan eltapsol tizenkétezer dollárocskát. Szégyenében ezért Sidneybe menekül, ahol nappal egy videókölcsönzőben dolgozik, esténként pedig újdonsült barátnőjével együtt vadászik a „pasikra”.

Két városi lány pasivadászatának története enyhén szólva nem nevezhető filmtörténeti újdonságnak. Chytilová Százszorszépek című remeklésétől tucatfilmekig a téma számos változatát láthattuk. Muriel története annyiban eredeti, hogy esendő hősnője férfivadászatát nem a szexuális vágy, nem is a férfiak pénze, társasága vagy egzisztenciális helyzete, hanem elsősorban maga az esküvő, mint a női létezés diadalmas megkoronázása, motiválja. Menyasszony szeretne lenni mindenáron, s amíg ehhez nem talál vőlegényt, addig is a divatszalonokat látogatja. Menyasszonyi ruhákat próbál magára, és a próbáról készült fényképeket beragasztja saját, egyszemélyes „esküvői” albumába. Sajátos eltévelyedés, ám aki életében behatóbban ismert néhány hölgyet, az tudja, hogy a forgatókönyvíró ötlete „őrült beszéd, de van benne rendszer”. Azaz némi tapasztalat a női lélek és az esküvő intézménye közti sajátos vonzódásról.

Muriel végül kifog magának egy szép, fiatal és gazdag úszóbajnokot, aki ugyanazt akarja, mint ő. Esküvőt, mindenáron. Ám a fiút nem annyira az esküvőre felhúzható szmoking és csokornyakkendő, mint inkább a házassági szertartással elnyerhető ausztrál állampolgárság érdekli. Ugyanis dél-afrikai állampolgár, s mint ilyen, nem indulhatna az olimpián: márpedig az olimpiai arany élete minden vágya. A politika így szegény Muriel életébe is belép, ám ausztrál szórakoztató filmhez illően éppen csak érintőlegesen. Egy érintésre korlátozódik Muriel és a fiú házassága is, s a történet a kezdeti kajánságok után a reménybeli női nézők mélyebb érzelmeire is hatni kíván. Muriel saját édesanyja öngyilkosságából megérti, hogy a házasság valójában csapda a férjéért és gyerekeiért mindent feladó asszony számára, s ezért tolókocsiba kényszerült barátnőjével költözik össze, hogy szabad és önálló nőként éljen a nagyvárosban. Így a film Amerikában is forgalmazható, s nem áll fenn annak veszélye, hogy politikailag inkorrektnek minősül a női lélek gunyoros ábrázolása.

Az édes-bús film nem bánt senkit, kellemes kikapcsolódást nyújt mindkét nembeli nézőinek. Csak az európai, s benne a magyar film sorsáért aggódó nézőnek juthat eszébe, hogy hajdanán nálunk is tucatszámra készültek ilyen kedvesen szórakoztató, a napi aktualitásokat örökzöld filmgyári poénokkal feltupírozó produkciók. Most már az ilyesmi is Amerikából, vagy éppen amerikai közvetítéssel Ausztráliából érkezik hozzánk. Ez itt a baj, de hát mi tagadás, ezen túl számos egyéb bajunk is akad. Például Ózdról nézvést még a Delfin-zátony bornírt kispolgárisága is vonzóbb, mint azt Ausztráliában gondolnák…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=931