KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Francia újhullám

Ó, a Nouvelle Vague!

Jancsó Miklós

Javasold egy kommunikációs iskolában: nézzünk meg egy Fellinit (behelyettesítheted bárkivel, abból a korból). Lesz mindig valaki, aki azt mondja, minek. Másvalaki, egy igazi „ki ha én nem”, meg hogy „Fellini? Ki az?”.

Sebaj. A világ mindig ilyen volt. Ilyen is lesz (amíg Budapesten vásár lesz). Nem kell felhúznod az orrod!

Jó napsütésben, kedvező széljárásban, megkapaszkodva az édes anyaföldben (jó, mi?) az éretlen is beérik majd. Ilyen a világ! Ilyen is a világ. És akkor, érett korban, visszatér majd a múlt. Aha persze: a nosztalgia, meg a mások előtti fő- és térdhajtás.

Hogy én érett vagyok-e, nem tudom. Szokták mondani, nem nőtt be még a fejem lágya. Meg, hogy nem is fog. Pedig én, néha azt érzem, már túlságos az érettségem (öndicséret büdös). Azt hiszem nem is magam miatt. A szekta, amihez tartozom, felnőtt korba ért. Megbecsüli a pergő képet. Néha még a szart is. (Na, na! nem kellene túloznom!)

A szekta tagja hullámlovagol a kíváncsiság, az áhítat, a „hogy mik vannak!”, meg még sok minden hasonló lelkiállapot fölött és benne.

Mert már tudjuk, hogy minden újdonság: az új is, a legújabb is, még a legrégibb is. Vagy a „félrégi”.

Ó, a Nouvelle Vague!

Felkavar (nem hülyéskedek, tényleg felkavar) az ezerszer látott Kifulladásig, Négyszáz csapás, Jules és Jim. És sorolhatnám.

A címekkel meg lehetne tölteni a Filmvilág minden lapját.

Ó, a Nouvelle Vague!

Az eszmélés, a változás, a jobb jövő. Mondjam tovább? Nem érdemes. Ó, annyi minden, de minden! Áldott légy, Nouvelle Vague.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9946