KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

T.Ú.K. – Tanár úr kérem!

Visszaúton Fricivel

Ardai Zoltán

Mátyássy Áron cizellált Karinthy-filmje a középkorú K. Frigyes és a kamasz K. Frici álomszerű találkozására épül.

Sötét alapra vitt, kifehérített természettani és műszaki rajzok, mintha egy

kréta-virtuóz remekei volnának: biológiai szemléltető táblákról ismerős érhálózatos figurák és szerv-képek, a halálfej nagy ábrája, kőtári tárgyak redőzete, vagy tengeri szivacsoké, szépírásos jelekkel kísért búvárhajó- vagy lombik-formák, díszfogantyús nagyítóüveg kontúrjai, vetítőgépet, léghajót mintázó rézmetszet-másolatok, mögöttük itt-ott algebrai és szövegsorok, okmánylap-részletek, és néhány szintén fehérlő tintapaca-alakzat, ami megannyi vérpötty is lehetne. Komoran cizellált az új Karinthy-tematikus tévéfilm felvezetése; majdnem megfelelne egy Csáth Gézáról szóló artisztikus portréműhöz is. Úgy sejteni belőle, hogy a T. Ú. K. túlmozdul majd az eredeti Tanár úr kérem – a századfordulós Budapest középiskolásait az I. világháború idején megidéző kroki-füzér – jelenetein, mégpedig olyképpen, hogy „Bauer” filmi megjelenésére a köztes idő Karinthy-alakja fog rámontírozódni. Karinthyban ugyanis tizennyolc-húszéves korában dúlt leginkább a leonardói furor: nemcsak művészi tervei, hanem feltalálói ötletei sem hagyták nyugton, miközben fény-vonzalma versenyben állt az „éjszakai oldal” iránti érdeklődésével (még ha boncolási célú hullalopásra, mint da Vinci, nem vetemedett is). Ez volt az az egyszerre bizarrul egomán és nyílt lelkű, nagyszerűen idétlen ifjonc, aki rákiáltott Füst Milánra: „No mért? Amiért nekem lukas a cipőm? Azért én olyan nagy író leszek!...”, hogy aztán sárga libériában és egy lepattogzott mázú, vas sétabottal bukkanjon fel a flaszteron meg a „Nyehó” (a New York kávéház) asztalai közt. Humorát ekkoriban kezdte komolyan venni, mint egyfajta szellemi vérződést vagy szépia-kibocsátást, amellyel – úgy tekintette – lénye természetien válaszol az eszméi és a hétköznapi realitások közti diszkrepanciákra.

Nos, nem: a főcím után mégsem ilyen elmozdulás következik. Noha a T. Ú. K. valóban kilép az adaptációs műfaji keretek közül, rapszódia helyett elégia bontakozik ki. Mátyássy Áron úgy rendezett szép, sőt, valamivel több, mint szép

K.-hommage-t, hogy ebben a pesti Raszkolnyikov nincs jelen, legalábbis közvetlenül nem mintázódik meg az író alakváltozatai közt. Itt a középkorú

K. Frigyes, és a kamasz K. Frici találkozására kerül sor, olyan – álomelvű, képzetjátéki – rend szerint, amelynek reál-alapját az 1936-os agyműtét processzusa jelenti. Ezúton felerősödik a tanár- és apa-motivika; a századelős polgári-iskolai osztályfőnököt és Olivecrona agysebész-professzort azonos színész játssza, és az iskolai meg a kórházi jelenetek ugyanabban a parkos épületben zajlanak, a Lipótmezőn pár éve üresen álló, sárga palotában. A legállandóbb pont, ahová a képjáratok vissza-visszatérnek, egyszerre reális és dévajon látomásszerű: a főszereplő magyar-olasz színész Karinthy-arca ez, amint a műtéti fejtartó kivágatából elődomborodik – akár a pislogó Hold a Méliès-darabban. Mátyássynál oly nagymérvű mind az Utazás a koponyám körül, mind az eredeti Tanár úr kérem cselekményi elváltozása, hogy a T. Ú. K. nem tekinthető sem a Koponyám-dokuregény újabb filmváltozatának (Révész György, 1970), sem a karcolat-ciklusból egykor forgatott vicces szkeccsmozi remake-jének (Mamcserov Frigyes, 1956). A regény és a novellaciklus itt foszlányosan keveredik egymással és egyéb felhasznált Karinthy-szövegekkel, de még a felismerhető humoreszk-részleteken belül is gyakran cserélődnek össze, vagy helyettesítődnek mással az emlékezetes motívumok. Árnyalatosan egységes elégikus tónus áll így elő. E lírai irányválasztás alkalmazási költségét a humoreszk-kötet felől nézve mérhetjük föl, bevételét pedig a műtét-regény oldaláról. A T. Ú. K.-ban leenyhül a baueri fájdalmas groteszk ereje a fricis világfiasság javára, amely a fuldoklást (visszafojtott röhögéstől, könnytől, takonytól, csirizes törökméztől) rendre elfedi. Cserébe viszont a Frici-vezetgette Frigyes mortelle randonnée-je, halálos kószálása – az aktuális történelmi óraállásra mit sem adó, életkiteljesítő labirintus-járás – az ilyenfajta filmek klasszikus mesterszínvonalán jelenik meg; a befejező, sokmozzanatos, kuplédallammal is átitatott jelenet perfekt filmvers. Jó érkezése volt most.

 

T.Ú.K. – Tanár úr kérem! – magyar tévéfilm, 2010. Rendezte: Mátyássy Áron. Írta: Karinthy Frigyes műveiből Köbli Norbert. Kép: Győri Márk. Zene: Hérincs Dániel. Látványterv: Pater Sparrow. Hang: Pótári József, Dévényi Tamás. Vágó: Kovács Zoltán. Szereplők: Giacomello Roberto (Karinthy), Vilmányi Benett (Frici), Pindroch Csaba (Müller/Olivecrona), Hegedűs D. Géza (Fröhlich), Hollósi Frigyes (Apa), Hevér Gábor (Kökörcsin), Csepregi Brigitta (Tünde). Gyártó: Budapest Film Produkció – MTV. 57 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10654