KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Insidious: Az utolsó kulcs

Varró Attila

Insidious: The Last Key – amerikai, 2018. Rendezte: Adam Robitel. Írta: Leigh Whannell. Kép: Toby Oliver. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Lin Shaye (Elise Rainier), Leigh Whannell (Specs), Caitlin Gerard (Imogen), Josh Stewart (Gerald). Gyártó: Blumhouse Productions / Stage 6 Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 103 perc.

 

Habár az idén negyedik fejezetéhez ért Insidious-széria erényei részről részre csökkennek, a mostanra egyetlen túlélőnek mégis kijár az elismerés, sőt az Az utolsó kulcs szinte kivételes alkotás a műfajban: elvégre igen ritka az olyan franchise-darab, ahol egy idős hölgyet nem a gyilkos szipirtyó, kortárs boszorkány vagy démoni nagyi szerepkörében látunk, hanem pozitív főhősként, aki epizódszereplőből immár saját sötét múltjának probléma-megoldójaként vezeti végig a nézőket az ezredik olcsó kísértetház-mesén. Elise Rainier, veterán szellemirtónő ezúttal kamaszfejjel elhagyott szülőházát próbálja megtisztítani Freddy Krueger portás-verziójától, aki pengék helyett kulcsokat visel ujjai hegyén és alagsori kuckójában halottak elveszett lelkeit őrzi kofferekben – ám a nehezen kivívott diadalhoz hősnőnk kénytelen megszabadulni saját démonától, egy torzlelkű édesapa nyomasztó emlékétől is.

A Taking of Deborah Logan satrafa-horrorjával debütáló Adam Robitel és a franchise íróatyja, Leigh Whannell közös művének legérdekesebb vonását a férfiközpontú szociohorror és a női pszicho(rém)dráma sikertelen összeboronálása jelenti, ám a szadista bábdiktátorok sztálini szimbolikája és a nőáldozatok szellemalakjaival jelképezett terápiás üzenet nászéjszakájából csupán életképtelen hibrid született, amely maga sem tudja pontosan, mit akar kihozni a sarkított gender-felállásból. Így a kísértetek ezúttal is csak a „bármikor-bárhogyan-feltűnhet-minden-logika-nélkül” kényelmes sokk-stratégiájára szolgálnak, az elcsépelt pincetúsz-tematikának pedig pár gore-pillanaton túl annyi értelme sincs, mint egy marék lepkegyűjtőnek. Marad a geronto-scream queen Lin Shaye bölcs matróna-arca a groteszk zsánerkarikatúrák között és a hiú remény, hogy a fináléban kerekre zárt tetralógia valóban utolsó kulcsát láttuk… még mielőtt hősnőnket elzavarnák Adolf Hitler szelleme után egy argentin nyugdíjas-panzió náci szellemtanyájára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13565