KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carandiru

Pápai Zsolt

 

1992 októberében a közelmúlt legnagyobb börtönlázadása tört ki a Sao Pauló-i Carandiru fogházban, ahol a pacifikálás során több mint száz fegyvertelen rabot mészároltak le a külső erőkkel is megtámogatott rendfenntartók. A véres akcióról az 1989 és 2002 között a Carandiruban börtönorvosként dolgozó Drauzio Varella írt könyvet, amelynek alapján Hector Babenco készített filmet. A méretes vargabetűkkel tarkított karriert befutó Babenco a cinema novo forrásvidékéről indult a hetvenes években, majd huszáros váltással az Egyesült Államokba települt, és ott (t)rendhagyó produkciók (A Pókasszony csókja; Gyomok között) sorát forgatta, ám idővel a szuverén alkotókat Hollywoodban megmérgező csömörérzés őt sem kerülhette el. Visszatért hát Brazíliába: a Carandiru legfrissebb pályaszakaszának második nagyjátékfilmje.

A Carandiruban dokumentarista és álomgyári tapasztalatait is kamatoztatta. A két és fél órás gigaprojekt játékidejének első háromnegyedében realisztikus tónusú betétekben mutatja be a börtön életviszonyait, illetve – flashbackek segítségével – néhány reprezentáns lakóját, és noha az egyes figurák múltjának esetenkénti túl részletező feltárása üresjáratokat is eredményez, markáns karakterek és jellegzetes sorsok rajzolódnak ki előttünk. A film felépítéséből is kitetszik, hogy Babenco számára nem a kőkemény akcióthrillerekbe kívánkozó vulkánerejű felkelés eseményeinek ismertetése a fontos elsősorban, hanem egy fenemód kusza viszonyokkal teli mikroközösség jellemzése. Modellt épít tehát a rendező, a börtön kisvilágát az egész brazil társadalom tablójaként igyekszik megjeleníteni. A flashbackek azt sugallják, hogy a falakon kívül éppúgy a lelki és egzisztenciális nyomorúság szülte ököljog uralkodik, mint a börtönön belül, a két univerzum tehát nem válik el élesen egymástól. Ezt az analógiát mélyíti, hogy a külvilág belsői alig különböznek a börtönben rögzített jelenetektől, lényegében mélybarna és ónsötét árnyalatok színezik mindkét miliőt.

Amennyire erőteljes a hol gyomorszorító szcénákat, hol pedig lírai epizódokat is elősoroló expozíció, annyira meggyőzőek a lázadást lefestő pillanatok, a tömegjelenetek levezénylésekor a direktor kiválóan adaptálja a hollywoodi mozitól tanult hatáseszközöket. A végeredmény sokkoló: a javarészt jól dokumentált információk felhasználásával készült Carandiru apokaliptikus vízió, rémlátomás a jelenről. Igazi katasztrófafilm, de nem műfaji, hanem szó szerinti  értelemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1805