KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Észak

Kolozsi László

Nord – norvég, 2009. Rendezte: Rune Denstad Langlo. Írta: Erlend Loe. Kép: Philip Øgaard. Zene: Ola Kvernberg. Szereplők: Marte Aunemo (Lotte), Anders Baasmo Christiansen (Jomar Henriksen), Celine Engebrigtsen. Gyártó: Motlys. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 79 perc.

 

Van egy férfi. Jomar Henriksennek hívják, robosztus alkat, bús harmincas. Túl sok szenvedélyes éjen, kalandon, egy megnyert síbajnokságon, durva csalódásokon, és hasztalan reménykedéseken. Van egy este, amikor magára gyújtja a sífelvonót, ahol éppen egy kis munkát talált. Egyébként semmije és senkije sincs, csak egy pszichológusa, aki az aktuális depresszióból próbálja kicsalogatni, meg egy hasonszőrű barátja. Aki egy egyáltalán nem szép napon kinyögi, hogy Jomarnak van egy kölke, fenn a messzi Északon, ahol megfagy a madár az égen. Ha jár éppen arra.

Van egy táj: vakítóan hófehér, amíg a szem ellát, ezen át vezet Jomar útja.

Nem is csak a gyermekéhez, akit látni kíván, hanem – ahogy annak lenni kell egy keserű, de felemelő melodrámában – önmagához. Van ezen az olykor kevélyen, olykor melankolikusan fehér úton számos kaland, ami mind csak arra jó, hogy lássuk, hősünk, Jomar identitása hogyan épül (jobb esetben: fel). Van vakság, szekrény fiókja a kamaszlánynál, egy félelmetes alagút, egy fura fickó, hatalmas trackkel, és különös alkoholizálási szokásokkal (ne nevezzük ivásnak).

Van hóvihar és abban váratlan menedék. Van egy halni készülő öreg, aki tavi jurtájában húzza meg magát az utolsó időkre. Van egy nagy hegyorom, amin Jomar lesíel. Van egy utolsó, csöndes, és komoly jelenet, amikor nem csak Jomar az, aki valamit megtalál. Van ez a figyelemreméltó csönd. Amikor már nem csak Jomarra figyelünk. Van még: remek operatőri munka (Philip Øgaard), a hómező felett elszálló kamerával, nagytotálok (hiszen azok illenek e tájhoz), lassú jelenetek (vágó: Zaklina Stojevska), pszichedelikus zene (Ola Kvernberg), és egy visszafogott (mint az északi emberek) párbeszédekre épülő, zománcos forgatókönyv: a legnépszerűbb norvég író, Erlend Loe munkája.

Van úgy, hogy nem is kell ennél több.

Nem kell több kaland, vagy szöveg, mert a sóhajtások is elegendőek. Ennyi elég. Ennyi kell az igazi, nem hasztalan reményhez. Egy egyszerű történet. Északi. És abban az értelemben is megindító, hogy a legszívesebben felkerekednénk, motoros szánra kapnánk, és nekiindulnánk a kies fehér tájnak. Megérezni - mint a hidegről váratlanul betoppanó kabátjának hajtókáján a kinti illatokat – milyen igazán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9896