KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/május
JEGYZET
• Zalán Vince: Magyar filmek Berlinben
• Deli Bálint Attila: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
• Schubert Gusztáv: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
VITA
• Csala Károly: Hogyan? Vita a forgatókönyvről
• Koltai Tamás: „Emberábrázolást tanultunk” Vita a forgatókönyvről. Kerekasztal-beszélgetés színészekkel

• Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában Beszélgetés Makk Károllyal
• Bernáth László: Mozi vagy tévé? Új népszerű-tudományos filmekről
• Hegedűs Zoltán: Szatíra (galamb)epével Szívzűr
• Bikácsy Gergely: Örömragály Aranycsapat
• Zalán Vince: Táncmúzeum Cha-cha-cha
• Kovács András Bálint: A megkésettség drámája Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Loránd Gábor: A vád tanúi Nürnberg, 1946
• Györffy Miklós: Patkányok és emberek Amerikai nagybácsim
ANIMÁCIÓ
• Lajta Gábor: A mese és eszközei Jurij Norsteinről
• N. N.: Jurij Norstein filmjei
• Reisenbüchler Sándor: A kisgyerek és a filozófus
• Vajda Béla: A kisgyerek és a filozófus
• Varga Csaba: A kisgyerek és a filozófus

• Robinson David: A brit film koldus tehetsége
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Sánchez gyermekei
• Simándi Júlia: Milka
• Deli Bálint Attila: Egy kis romantika
• Báron György: Egy elvált férfi ballépései
• Lajta Gábor: Tizenkét hónap
• Kovács András Bálint: Alma
• Mayer Tamás Egon: Találkozás
• Schubert Gusztáv: Nyerítő nyeremény
• Deli Bálint Attila: Hegyi emberek
TELEVÍZÓ
• Losonczi Ágnes: Túl/lebecsült anyagiak és megpörkölődött eszmék A nyolcvanas évek televíziózása elé
• Koltai Ágnes: Könnyű bánat Csere
• Marx József: Milyen tévét szeretnék a nyolcvanas években?
• Kis Csaba: Moszkvától – Kamcsatkáig A szovjet televízióról
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Kubrick, avagy a pesszimizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Jean Marais (1913–1998)

Ádám Péter

 

Amikor felmászik a puszta falon a várkastély tornyába, odafent a magasban kilazul egy kő, és csak az utolsó pillanatban sikerül, ügyes csípőmozdulattal, visszanyernie az egyensúlyát: Jean Marais mindig is büszke volt rá, hogy kaszkadőr nélkül forgat minden nyaktörő jelenetet. Szőke üstöké lobog a szélben, hol nekifutásból, hol az emeletről veti magát a nyeregbe, és csúfondáros mosollyal üti ki a kardot az ellenfél kezéből. A nyolcvannégy esztendős korában elhunyt Jean Marais, semmi kétség, megmarad örökké fiatal „jeune premier”-nek, örök hódítónak az utókor emlékezetében.

Jean Marais – ezt ő maga is többször hangoztatta – nem 1913. december 13-án született, hanem 1937-ben. Ekkor ismerkedett meg Charles Dullin színiiskolájában Jean Cocteau-val, aki egyszerre volt számára apa és élettárs, mentor és jóbarát (egész életében nyíltan vállalta homoszexualitását, mégpedig olyan időszakban, amikor ez egyáltalán nem volt könnyű).

Egy kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy Jean Marais-t tulajdonképpen Cocteau „találta ki”: nem csoda, hogy az ő filmjeiben aratta legnagyobb sikereit. A közönség, igaz, Jean Delannoy 1943-as Örök visszatérésében fedezi fel (itt viseli azt a híres jacquard-mintás pulóvert, amely egy csapásra a francia férfidivat élvonalába emelte), de legendáját az 1945 és 1960 közt forgatott Cocteau-filmek alapozták meg. Ezekben a filmekben valami különös varázs, karizmatikus kisugárzás lengi körül, amelynek furcsamód nem sok köze volt színészi képességeihez.

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején pályája ismét felfelé ível, és sorra játssza a főszerepeket azokban a kardos-köpönyeges kalandfilmekben, amelyek nélküle dögunalmasak lettek volna. De volt ezekben a filmekben valami csodálatos koreográfia, amelynek titkát csak ő ismerte. Majd úgyszólván egyik pillanatról a másikra eltűnt a mozivászonról. Visszavonulása akár jelkép is lehetne. Annak a francia mozinak a végét jelzi, amely felett a Nouvelle Vague kongatta meg a lélekharangot. A hatvanas évek közepétől részint Alain Delon, részint az ugyancsak kaszkadőr nélkül forgató Belmondo lép majd a helyébe.

Utoljára Bertolucci Lopott szépség című filmjében láttuk, a hóbortos, mindenből kiábrándult, cinikusan bölcs műkritikus szerepében. De már az is olyan volt, mintha egy rég letűnt korszakból tért volna vissza, meglepetésképpen, néhány pillanatra...

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3909