KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/május
JEGYZET
• Zalán Vince: Magyar filmek Berlinben
• Deli Bálint Attila: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
• Schubert Gusztáv: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
VITA
• Csala Károly: Hogyan? Vita a forgatókönyvről
• Koltai Tamás: „Emberábrázolást tanultunk” Vita a forgatókönyvről. Kerekasztal-beszélgetés színészekkel

• Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában Beszélgetés Makk Károllyal
• Bernáth László: Mozi vagy tévé? Új népszerű-tudományos filmekről
• Hegedűs Zoltán: Szatíra (galamb)epével Szívzűr
• Bikácsy Gergely: Örömragály Aranycsapat
• Zalán Vince: Táncmúzeum Cha-cha-cha
• Kovács András Bálint: A megkésettség drámája Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Loránd Gábor: A vád tanúi Nürnberg, 1946
• Györffy Miklós: Patkányok és emberek Amerikai nagybácsim
ANIMÁCIÓ
• Lajta Gábor: A mese és eszközei Jurij Norsteinről
• N. N.: Jurij Norstein filmjei
• Reisenbüchler Sándor: A kisgyerek és a filozófus
• Vajda Béla: A kisgyerek és a filozófus
• Varga Csaba: A kisgyerek és a filozófus

• Robinson David: A brit film koldus tehetsége
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Sánchez gyermekei
• Simándi Júlia: Milka
• Deli Bálint Attila: Egy kis romantika
• Báron György: Egy elvált férfi ballépései
• Lajta Gábor: Tizenkét hónap
• Kovács András Bálint: Alma
• Mayer Tamás Egon: Találkozás
• Schubert Gusztáv: Nyerítő nyeremény
• Deli Bálint Attila: Hegyi emberek
TELEVÍZÓ
• Losonczi Ágnes: Túl/lebecsült anyagiak és megpörkölődött eszmék A nyolcvanas évek televíziózása elé
• Koltai Ágnes: Könnyű bánat Csere
• Marx József: Milyen tévét szeretnék a nyolcvanas években?
• Kis Csaba: Moszkvától – Kamcsatkáig A szovjet televízióról
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Kubrick, avagy a pesszimizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 29-es vágány

Nóvé Béla

 

Nicolas Roeg filmje afféle modem amerikai tragédia – giccsben és comics-stílusban eladva. Meghökkentő, kihívó, könnyeztető, röhejes-közhelyes, erotikus és hánytató egyszerre, mint a bomlott és diadalmas újvilág majd minden tömegfogyasztásra szánt jelensége. Mert fenomén ez a javából – s még annak is fenomenális: lilában, kékben, narancssárgában elúszó, slágerekből, videóklipekből, negédes és abszurd jelenetekből egybeturmixolt lidérc-koktél! Aki rászedett nézője dermedten, együltő helyében fenékig üríti, a csípős, fanyar és émelyítő ízek mellett leginkább épp az ürességet érzi ki belőle: azt, hogy az egészben semmi se valódi – legkevésbé a szereplők kéjes öngyötrése, komikus ügybuzgalommal pertraktált szenvelgései. De hát, úgy látszik, épp ez a lényeg, épp ezt akarta Roeg töményen, s az abszurditásig fokozva megmutatni.

„Ó, Amerika, mi marad belőled, ha már féltő gonddal ápolt komplexusaid sem tudod komolyan venni?!” – ásítoz bele kajánul a kamera e remekül megrendezett semmibe a csillagok, sávok, Hollywood, s a dollármilliárdok üdítő árnyékából.

A filmbeli felelet nem sok jót ígér. Talán csak a játék, a mániák, őrületek, és pótcselekvések leleményes változatai kínálhatnak kiutat. Hiszen ez minden újkori nagy kaland kezdete, az „olyan mintha-mégse az” elunhatatlan bújócskajátéka – melynek születését és zsarnoki elhatalmasodását a legképtelenebb művészeti ág: a film is köszönheti. Játsszunk tehát – játsszuk el újra meg újra a magunk és egymás boldogtalanságát! Mondjuk úgy, hogy egy középkorú, középszerű, unatkozó és tehetős házaspár vagyunk, valahol a szupercivilizált középnyugaton. Egyikünk legyen butuska, szorongó és infantilis háziasszony, ki csecsemőkorban elszakított gyermekét tucatnyi alvósbabával pótolja – másikunk egy szadomazochista, tunya orvos, aki villanyvasutakkal játszódik, s társához méltón meddő és üres életű. A játékhoz kell még egy bomlott idegzetű, anyakomplexusával házaló kamasz, ki egy szép napon betoppanva szolidan őrült hétköznapjainkba mindent felborogat: vélt mamáját, a futkosó játékvasutakat – meghitten imbecilis világunk egész rendjét és érzelemháztartását. De vigyázat – mindez tréfa csak! Úgy indul, akár a Phaedra, vagy az Oidipusz király, de többszörös itt a mintha, mely a tragédiát még idejekorán ellebegteti, többszörös zárójelek közé szorítja. Nem mintha effélébe (gyermekvágyba, anyahiányba, szeretetlenségbe) nem lehetne belepusztulni. Ám úgy, hogy valaki fejest ugrik egy magzatvíznek hallucinált kerti úszómedencébe, lemerül a fenekére, s onnét nem akar feljönni többé – aligha... – Tragédiák különben is jobbára érett, sorsukat vállaló-viselő egyedekkel fordulnak elő – s ez az észveszejtő „mintha-játék” épp arról szól, hogy milyen pokolian nehéz és hiábavaló erőfeszítés felnőtté lenni. Mert, vélnénk, erre menne ki itt a játék, ha nem volna minden többszörösen körül-mintházva. A szétzúzott terepasztal, a felgyújtott babaszoba, a vágyképek éji orgiája, vér, izzadság, köny-nyek – hogy egyéb testnedvek ne említtessenek...

Mi a világ e boldogabbik felén másfélét játszódunk mostanában. Ősibbet, egyszerűbbet és kíméletlenebbet -foggal és karommal a napi betevőért. Ám aki azt hiszi, tét nélkül könnyebb, vigasztalásul elég, ha megnézi ezt a filmet, s kéjesen elborzad rajta, mit összeszenvednek a 29-es vágányra tévedt modellvasutacskák, ha már minden szemafor zöldet jelez, s mégsem lódítja egyetlen értelmes célirányba őket senki, semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5337