KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/június
• Boros István: Balázs Bélát nem keresik? Magyar filmkönyvek nyomában
• N. N.: Magvető Könyvkiadó
• N. N.: Gondolat Könyvkiadó
• Veress József: A nagylexikontól a sorozatig Filmes literatúra a Szovjetúnióban
• Bikácsy Gergely: Filmkönyvek városa A francia kínálat
• Zsugán István: Vissza a moziba! Beszélgetés András Ferenccel
VITA
• Csurka István: Nincs mese Vita a forgatókönyvről
• Kardos István: Az irodalom mostohagyerekei Vita a forgatókönyvről
• Müller Péter: Mi lesz a halakkal? Vita a forgatókönyvről
• Bereményi Géza: Ki a legeslegjobb forgatókönyvíró? Vita a forgatókönyvről

• Rubanova Irina: A történelmi film: mítosz és tanulság Beszélgetés Elem Klimovval az Agóniáról
• Harmat Endre: Muzsik a palotában A Raszputyin-rejtély
• Marx József: Az eltökélt rossz A Hold
• Ardai Zoltán: Legyezőjáték A Mama százéves
• Osztovits Levente: A győzelem íze Tűzszekerek
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ozu tanítómester
• N. N.: Ozu filmjei
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Elrontott életek Sanremo
• Székely Gabriella: Álomáruház Lille
• Gulyás Gyula: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Gulyás János: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Zsugán István: A portugál kapcsolat Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: Csapda a zsoldosoknak
• Zsilka László: Mennyei napok
• Deli Bálint Attila: Ördögbarlang
• Zsilka László: Szuperexpressz
• Sebők László: Foci bundában
• Lajta Gábor: Szexis hétvége
• Hollós László: A Kobra napja
• Gáti Péter: Fél ház vőlegény nélkül
• Farkas András: Olimpia Moszkvában
• Greskovits Béla: Kéjutazás Las Palmasba
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Nem félünk a vitáktól?
• Bernáth László: Gombok az asztal lapja alatt, avagy a Rajnai-jelenség
• Avar János: Szvetter, szappan, szike Az amerikai televízióról
KÖNYV
• Csala Károly: Mozi és televízió Alekszandr Trosin könyve
JEGYZET
• Zilahi Judit: Amerikai kritikusok az Ocsar-díjas Mephistóról

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Pillangó-hatás a Műcsarnokban

Egyetlen szárnycsapás

Bodoky Tamás

A laterna magica útja a filmig vezetett, a számítógépben rejlő lehetőségek ma még beláthatatlanok. A Műcsarnok Pillangó-hatás című kiállításán káoszelmélet és multimédia találkozott.

Minden egy. Szépen összemosódni látszanak a dolgok ebben az ezredvégi kavalkádban, az eddig sérthetetlennek hitt politikai, etnikai, kulturális és mindenféle egyéb másságokat elválasztó határvonalak a szó szoros értelmében virtualizálódni látszanak. Fokozottan igaz ez a művészet berkeiben: a digitális korszak többek között idézőjelbe tette a műfaj fogalmát.

Korszakváltás küszöbén állunk, a párhuzamos világok metamorfózisa egyetlen új, globális kultúra felé mutat. A médiateoretikusok régóta dédelgetett víziója, a világfalu lassan elméletből gyakorlattá szervesül a mindennapi életben is. A világfalu infrastruktúrája az elektronikus tömegkommunikáció, a kulturális vírus hordozója az új média, a világot behálózó számítógép-szuperhálózat. Az Internet már régen nem csak a hexadecimális kódokat mantrázó bitbuherátoroknak kínál lehetőséget az önmegvalósításra, felhasználóbarát, interaktív multimédiás felületei számos kísérletező szellemű alkotót megkísértettek az elmúlt évek során. Az új technológiák, elsősorban a számítógépek bekerültek a magaskultúrába, és alaposan megkavarták a dolgokat: a művészettörténészek még mindig keresgélik a szakkifejezéseket, amivel mindez körülírható. A laterna magica útja annak idején a filmig vezetett, a számítógépben rejlő lehetőségek ma még beláthatatlanok. A szakértők szerint a jövő mozijának a virtuális valóság ígérkezik: a néző passzív szemlélőből a számítógépben rejlő interaktivitás lehetőségét kihasználva szereplőjévé válhat a filmnek, saját akcióival alakíthatja a történetet. A mozivászon kétdimenziós biztonságát, amely a szükségszerűen kívülálló nézőnek lehetőséget teremtett a film és az úgynevezett valóság közötti határvonal érzékelésére, egy napon a virtuális valóság háromdimenziós totalitása válthatja fel.

A káosz-elmélet egyik fontos tétele szerint a kaotikus folyamatok rendkívül érzékenyek a kiindulási kondíciókra: egy násztáncát lejtő pillangó egyetlen szárnycsapása az Amazonas esőerdőiben olyan láncreakciót indíthat el, amely másnapra tornádót okozhat például Japán partjainál Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ezt a ma még képlékeny, de végtelennek tűnő technológiai potenciált mire és hogyan használjuk, hiszen a ma könnyedén papírra vetett elméletek holnapra valósággá válhatnak, annak minden brutális következményével együtt. Erre figyelmeztet a Műcsarnokban megrendezett kortárs képzőművészeti kiállítás: a külső termekben szétszórt média-relikviáktól a belső terekben elhelyezett high-tech, számítógépet, videót és multimédiát felvonultató objektumokig vezet a látogató útja. Az üvegtárlókban elhelyezett számtalan, ma már archaikusnak tűnő technológiai eszköz, a vörösréz laterna magicák, az elektroncsöves távolbalátó, az otromba, abakusszal összeépített elektronikus számológép, és az ős-számítógépek (némelyik még csak tíz-tizenöt éves, a Sinclair-ZX81 óta eltelt idő mégis egy örökkévalóságnak tűnik nekem) rádöbbenthetik a látogatót, hogy az idő tényleg gyorsuló. A tér relativitását a mai technológiát használó alkotások érzékeltetik: a végtelenített útvonalon gépiesen menetelő szintetikus figura (Waliczky Tamás videóinstallációja), a plexigömb homályos falán egy számítógépbe egyesek és nullák hosszú sorozatával kódolt virtuális világot megjelenítő háromdimenziós „egér” (Kézlátás, Hegedűs Ágnes interaktív installációja) egy  olyan univerzumba kalauzolnak, ahol semmi sem igazi, a rendszerek kikezdhetetlen belső koherenciája mégis valamiféle alternatív valóság képzetét kelti a műalkotást életre keltő személyben. Ezeknél a „műtárgyaknál” a szó hagyományos értelmében vett „szemlélő” kifejezés már nem alkalmazható, hiszen az alkotás csak a „néző” aktív közreműködésével „tekinthető meg”, vagyis senki nem tapasztalhatja ugyanazt, az objektum a művész által betáplált képzetek és az aktív szemlélő szubjektív választásainak eredőjeként tükröződik a tudatban. A science-fiction író William Gibson több mint tíz éve adott definíciója szerint a kibernetikus tér nem más, mint a technológiában életre kelő kollektív emberi hallucináció. A cyberspace mint hallucináció, kaotikus folyamat és rendkívül érzékeny a kiindulási kondíciókra: olyan lesz, amilyenné mi magunk alakítjuk. Egy darab kibernetikus tér most a Műcsarnokba költözött, lehet interferálni vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=253