KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Magánbeszélgetés

Pápai Zsolt

The Conversation – amerikai, 1974. Rendezte: Francis Ford Coppola. Szereplők: Gene Hackman, Harrison Ford, John Cazale. Forgalmazó: Mirax. 109 perc.

Coppola Magánbeszélgetése a hetvenes évek hollywoodi filmforradalmának emblematikus darabja, lévén, hogy egyszerre jelzi az európai művészfilmek hatását, illetve az európai hatások korlátozottságát és a műfaji hagyomány erejét. A film köztudottan Antonioni Nagyításának parafrázisa, de nem annak másolata: bizonyos elemeiben továbbfejlesztése, más elemeiben újragondolása annak.

A Magánbeszélgetés egy feszült és fordulatokban gazdag nyomozás története, amit Harry Caul, a profi lehallgatási szakértő vezényel le, felemás eredménnyel. Coppola egy motívummal és egy formanyelvi megoldással már a főcímben fejet hajt Antonioni előtt: a bohóc-pantomimos szerepeltetése a Nagyításra utal, míg a hosszú, közel háromperces nyitósnitt Antonioni egyik legmarkánsabb – igaz A kalandtól a Zabriskie Pointig kevéssé preferált – formanyelvi eszközét idézi.

A központban álló, magánéleti traumáktól gyötört Harry kallódó, sodródó hős, akit az európai művészfilmre jellemző megoldások segítségével mutat be Coppola. Nagy nyomatékot helyez arra, hogy feltérképezze hőse tudatát, és gyakran olyan jelzésekkel él, amelyek jószerivel lehetetlenné teszik a jelenetek pozíciójának egyértelmű meghatározását, illetve megnehezítik annak eldöntését, hogy az adott képsor a külső vagy a belső valóság része-e (lásd mindenekelőtt Harry hangmérnöki munkájának bemutatását: egyes snittek objektív képsorokként és szubjektív visszapillantásként egyaránt értelmezhetők).

Kiváltképpen érdekes, hogy jóllehet Coppola mélyebben hatol be hőse tudatába, mint Antonioni, a Magánbeszélgetés mégis sokkal inkább kötődik a műfajisághoz, mint a Nagyítás. Coppola kétségkívül alaposan újragondolta az általa kiválasztott műfaj – a thiller – struktúráját (erősen szubjektívvé tette a történetet; dezorientálta a protagonistát; továbbá kivonta a műfajból annak elemi hatáskomponensét, a suspense-t), de úgy alkalmazta a legrendhagyóbb művészfilmes megoldásokat is, hogy azok ne korlátozzák – pontosabban csak átmenetileg korlátozzák – a lényegi információk közvetítését, azaz a zárlatra a filmben felvetett legfontosabb kérdésekre választ kapjon a néző. A Magánbeszélgetésben a műfajiság erejét mutatja, hogy a titok utáni nyomozás, a kirakósjáték hiányzó darabkáinak a felkutatása áll a középpontban, azaz a történetmesélés szentsége nem – vagy csak részben – sérül. Míg a Nagyításban a krimiszál elvarratlanul marad, és a protagonista – valamint a film közönsége – csak a semmi-sem-biztos bizonyosságát szerzi meg a fináléban, addig a Magánbeszélgetésben sor kerül a legalapvetőbb nézői elvárások kielégítésére.

Coppola bőven merített az európai művészfilm eszközkészletéből, de a néző teljes elbizonytalanításáig nem kívánt eljutni. Ez a program azonban nemhogy meggyengítette volna filmjét, ellenkezőleg: megerősítette azt. A Magánbeszélgetés a hetvenes évek Hollywoodi Reneszánszában meggyőzően demonstrálta, hogy az európai művészfilm eredményei igenis adaptálhatóak a hollywoodi műfaji közegbe.

Extrák: nincsenek. Az angol eredeti hang mellett a klasszikus magyar szinkron is helyet kapott a kiadáson, továbbá olyan jelenetek is találhatók a lemezen, melyeket az 1975-ös hazai mozipremier alkalmával kivágtak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11059