KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Andorka György

Batman vs Superman: Dawn of Justice – amerikai, 2016. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S. Goyer, Chris Terrio és Zack Snyder. Kép: Larry Fong. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Ben Affleck (Batman), Henry Cavill (Superman), Jesse Eisenberg (Luthor), Amy Adams (Lois), Gal Gadot (Diana). Gyártó: Warner Bros / DC Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 151 perc.

 

A köztünk élő szuperhősök 21. századi történetei nem csupán a „nehéz istennek lenni” tételét járják körbe, de a go-játékos neurális hálók korában a kontrollvesztés szorongását is allegorizálhatják – szilíciumalapú gazdák háziállatának lenni éppoly aggasztó kilátás, mintha csak kibicek lehetünk a gigászok küzdelmében, égi csendőrök jóságában bízva. Különösen hangsúlyos motívum ez az idei szezonnyitó attrakcióban, ám Snyder filmje, ahol Neil DeGrasse Tyson sorolja az emberiség egó-töréseit Kopernikusztól Supermanig, az idegen ellen „ezüstgolyót” bütykölő Lex Luthor pedig hasonló érveléssel ideologizálja sötét üzelmeit, valójában egy prózaibb nárcisztikus trauma mementója: a Warneré és a DC-é, akiknek ikonikus hőseire egyre fenyegetőbb árnyékot vet a Marvel-szörny terjeszkedő galaxisa.

A pánikreakció azon mérhető le, hogy míg a keresztfilm a klasszikus Universal-horrorok óta általában az életképességüket vesztő mozialakok jussa, itt remek pedigrével bíró tenyészállatokat küldtek egy karámba – épp csak a fajokat tévesztették el: a gothami árvával és a kryptoni lelencfiúval nem lehet egy csettintéssel megoldani ugyanazt, mint Tony Starkék vásznon szinte nulláról felépített csapatával. Snyder olajfestmény-szerű, deszaturált képein mintha két film pörögne egymás mellett, amely leginkább még a – hibái ellenére is ígéretes – Acélember önálló folytatása iránt ébreszt sóvárgást, miközben keresett módon folyik a leendő Justice League-tagok bevezetése a komikus, vértelen gladiátorviadalok rétestésztaként nyúló, megszokott fináléjáig. A Marvel-bravúr ára a franchise-ok mozgásterének feláldozása volt az egységes stúdió-brand oltárán: a DC aduászait egy ensemble-gárda epizodistáivá lefokozó, a padtársról kényszeresen puskázó projekt így közel sem a kozmikus órát beindító ősrobbanás, inkább az (aktuális) vég kezdetét zengő, monumentális lélekharang az eddig külön bejáratú univerzumaikat lakó hősök számára, akik a Bosszúállók lidércfénye után iramodva belevesznek egy csökkenő entrópiájú crossover-metaverzum elsimuló hullámaiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12717