KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kutyák és titkok

Soós Tamás Dénes

Los Perros – chilei-francia-argentin-portugál, 2017. Rendezte és írta: Marcela Said. Kép: Georges Lechaptois. Szereplők: Antonia Zegers (Mariana), Alfredo Castro (Juan), Alejandro Sieveking (Francisco). Gyártó: Cinémadefacto / Jirafa / Augenschein Filmproduktion / Rei Cine / Terratreme. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

 

Pablo Larraín munkái és számos témába vágó dokumentumfilm után újabb film készült arról, hogyan élnek tovább a chilei társadalomban a Pinochet-éra bűnei és bűnösei, de Marcela Said egy izgalmas feminista csavarral tálalja a témát. Ő nem lázadó médiamunkások, eltűnt aktivisták, de még csak nem is az emberjogi visszaéléseket felgöngyölítő rendőrök közé helyezi a filmjét, hanem az elitbe, amely fenntartója és haszonélvezője volt a rendszernek. Főhőse egy elhidegült házasságban élő, elkényeztetett nő, akit apja is, férje is lekezel, így nem csoda, hogy vonzódni kezd a lovasoktatójához – még azok után is, hogy kiderül róla, a titkosrendőrség egyik vezetője volt a diktatúra alatt.

Said a cinkos némák felelősségét firtató történetből azonban nem egy szívmelengető, szlogenfeminista drámát hámoz ki, kudarctörténetének zsákutcáival hangsúlyozza, hogy nem egy naiv nő politikai öntudatra ébredését meséli el. Mariana ugyan nyomozni kezd, de ez nála csupán annyit jelent, hogy rendőrökkel flörtöl, és próbál belőlük némi információt kicsikarni. Impulzív és gyermeteg nő, aki olyan kiszámíthatatlanságot csempész a filmbe, amellyel a rendező egyszerre tud beszélni arról, hogyan infantilizálja a patriarchális elit a nőket (Marianát szinte minden férfi lehülyézi és utasítgatja), és közben mi gáncsolja a nőket abban, hogy kiálljanak magukért és függetlenedjenek. A hősnőt például a kényelmessége: hiába dolgozik benne a dac, ha arról kell döntenie, hogy melyik szabadságot – a gazdagságét vagy a felelős politikai döntésekét – válassza, akkor hamar visszakozni kezd.

Said következetlen plánozású, a szándékoltnál talán kissé szenvtelenebb filmjét nehéz szeretni, mivel érzelmileg nem enged közel a szereplőihez – értékelni viszont annál könnyebb, mert mindenhol aktuális kérdéseket feszeget. Nem a döntéshozók fekete-fehér gaztetteit, hanem a rendszert kiszolgáló üzletemberek ritkán emlegetett bűnrészességét tárgyalja, miközben szimpatikus alapgondolatot fogalmaz meg a civilek kötelességeiről és megértően rajzolja elénk azokat a jellemhibákat, vagy akár egymásnak ellentmondó vágyakat is, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek felelősségteljesen cselekedjenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13554