KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Én, Tonya

Vajda Judit

I, Tonya – amerikai, 2017. Rendezte: Craig Gillespie. Írta: Steve Rogers. Kép: Nicolas Karakatsanis. Zene: Peter Nashel. Szereplők: Margot Robbie (Tonya), Sebastian Stan (Jeff), Allison Janney (LaVona), Caitlin Carver (Nancy), Julianne Nicholson (Diane). Gyártó: LuckyChap Entertainment / Clubhouse Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 119 perc.

 

A 2009-es Az informátor! óta több olyan posztmodern életrajzi film született, amely Hős helyett Antihőst választott központi figurául, akinek hajmeresztő, az emberi hülyeség magas fokáról árulkodó kalandjait szatirikusan vagy a fekete komédia eszközeivel mutatta be. A Wall Street farkasa, a Haverok fegyverben, az Arany és a Barry Seal után végre elkészült a szubzsáner egy női darabja is. Tonya Harding korcsolyabajnok sztorijánál az alkotók keresve sem találhattak volna jobbat, hiszen az már alapjáraton olyan durva, hogy annak idején az egész világot megrázta. A vetélytársnője térdét eltörető olimpikonnak pedig nemcsak az életpályája érdekes, hanem ellentmondásos személyisége is, ahogy a körülötte található figurák is megérnek egy misét. Az elszánt és kőkemény, folyamatos bántalmazásban élő Harding, rideg és szeretetlen anyja, erőszakos férje és annak enyhe értelmi fogyatékos cimborája története pár éve talán nem kerülhetett volna hollywoodi vászonra, de a jelek szerint lejárt a patetikus életrajzi filmek kora.

A fent említett művek közös tulajdonsága, hogy nevettetni is akarnak, és ennek érdekében módosítanak a valóságon, sokszor csak ihletként nyúlva a hírhedt figura életéhez. A valóság megváltoztatása az Én, Tonyában egyenesen vezérlőelvvé válik: az egész alkotásnak az az ars poeticája, hogy nem létezik egyetlen igazság, hanem mindenkinek megvan a saját maga igazsága. Erre a játékidő során maguk a hősök hívják fel a néző figyelmét: tudomást sem véve a negyedik falról folyamatosan kibeszélnek hozzánk, kommentálva a látottak valóságtartalmát. Sajnos mindez leírva izgalmasabb, mint ahogy azt Craig Gillespie rendező megvalósította. Az Én, Tonya legnagyobb erénye így a címszerepet hozó Margot Robbie, aki a Suicide Squad után ismét hatalmas lépést tett afelé, hogy levetkőzze az üres szépség rátapadt köntösét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13561