KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alida Valli (1921–2006)

Bikácsy Gergely

 

„Az olasz film hűvös szex-idolja” – volt az első számú ostoba zsurnálközhely, amit ráaggattak. Szabaduljunk meg e butaság hamisságától. Alida von Altenburger bárókisasszony tizenhat éves kora óta játszott olasz filmekben: hűvös szépségéért (ha lenne ilyen) sok néző csodálta már 1945 előtt. A háború utáni új olasz filmben hamar megtalálta a helyét, bár a tételes, iskolás a neorealizmus nem lehetett igazán az ő világa. Sok közepes és sok kiváló rendezővel dolgozott. A tegnapi-mai francia és olasz film sem létezhetett nélküle. A hatvanas-hetvenes évektől Bertolucci, a fáradhatatlanul munkálkodó egykori filmnyelv-romboló, ma a tisztes újkonzervativizmust bonyolult pirandellói lélektannal makacsul ötvöző jelentékeny rendező gyakran kéri szerepre. Pasolini Oidipus királyában is viszontláthattuk, később pedig Dario Argento igényesen rémes horrorjaiban is széptani tiszteletet parancsolt ijedt nézőinek.

Antonioni talán első „igazi” filmjében (A kiáltás, 1957) tudatosan és nagy erővel ellensúlyozta a filmből sugárzó reménytelen elveszettség élményét a komor szépség sugárzásával. Sok olasz és magyar nézővel együtt magam két filmjét érzem halhatatlannak. Visconti Sensóját (melyet halvány színnel Érzelemként fordítottak nálunk), és Henri Colpi Ilyen hosszú távollét című csendes remeklését. (Colpi idén januárban halt meg.) Létezik egy legenda, mely szerint Visconti eredetileg más színésznőre bízta volna a Senso női főszerepét. Filmtörténeti szerencse, hogy nem így történt. A nála fiatalabb és sokkal értéktelenebb fiatal férfibe lassan beleőrülő arisztokrata hölgy alakját Alida Valli emelte Visconti tehetségével egyenrangúvá, legnagyobb filmalakjaihoz hasonló erejűvé.

Néhány éves szünet után a kilencvenes évektől ismét feltűnt kisebb szerepekben. Ez különös, töprenghetünk most: talán arra szerette volna emlékeztetni nézőit, hogy az ő idejében egészen más volt a film és a mozi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8648