KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Médiaország: a TV hatalma

Tüske Zsuzsanna

Videocracy – svéd-dán-brit-finn, 2009. Rendezte és írta: Erik Gandini. Kép: Manuel Alberto Claro, Lukas Eisenhauer. Zene: David Österberg, Johan Söderberg. Szereplők: Silvio Berlusconi, Flavio Briatore, Fabrizio Corona. Gyártó: Zentropa / Atmo Media Network. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 85 perc.

Ha Michael Moore történetesen Silvio Berlusconi Olaszországába születik, valószínűleg nem kétévente, hanem havonta forgatna egy vitriolos filmpamfletet, úgy, hogy közben még a tényeket sem kellene eltorzítania a drámai hatás kedvéért. Az olasz miniszterelnök személye, és az általa meghonosított politikai kultúra olyan sok támadási felületet kínál – a magánéleti botrányoktól kezdve a korrupciós ügyeken át a médiauralomig –, hogy riporter legyen a talpán, aki képes eldönteni, merre kezdje a disznóságok lajstromba vételét.

Az olasz születésű, de a filmezés alapjait Svédországban elsajátító Erik Gandini úgy oldotta meg a dilemmát, hogy meg sem próbálta az (ál)objektív újságíró szerepét eljátszani. A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely – hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. Gandini állítása szerint az olasz társadalom a televízió és a sztárkultusz bűvkörében él, és mivel a csatornák 90%-át – közvetve vagy közvetlenül – Berlusconi tartja befolyása alatt, a szexista showműsorok az ő világképének lenyomataiként szolgálnak. Illusztráció gyanánt ehhez három, a korszellemet jól jellemző figurát mutat be: a fiatal szakmunkást, aki mindenáron „be akar kerülni a médiába”, a Mussolini-rajongó sztárcsinálót, aki személyes barátja az Elnöknek, és a celebeket fotózó paparazzit, aki végül celebet kreál saját magából is.

Politikai töltetű dokumentumfilmhez képest Gandini keveset bíz a szavakra, a képei sokkal beszédesebbek: a szokatlan nézőpontokból bemutatott showműsorok meglehetősen szürreális látványt nyújtanak, mintha egy színes és vidám rémálomban járnánk. A Médiaországban mégis az a legnyomasztóbb, hogy a műfajtársakra jellemző forradalmi hév teljesen hiányzik belőle. Gandini rezignáltan – már-már unottan – sorolja a vádpontokat, mintha maga sem hinne benne, hogy filmjével képes lenne bármin is változtatni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10560