KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A közös szenvedély

Baski Sándor

United Passions – francia, 2014. Rendezte: Fréderic Auburtin. Írta: Fréderic Auburtin és Jean-Paul Delfino. Kép: Inti Briones. Zene: Jean-Pascal Beintus. Szereplők: Tim Roth (Blatter), Sam Neill (Havelange), Thomas Kretschmann (Dassler), Gérard Depardieu (Rimet). Gyártó: Leuviah Films / Thelma Films. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 110 perc.

 

A világ talán legkorruptabb nemzetközi szövetségének elnöke úgy akarja megtépázott imázsát helyreállítani, hogy forgattat egy filmet a szervezet dicsőséges történelméről. A bérmunkára szerződtet egy másodvonalbeli francia rendezőt, a főbb szerepekre pedig – hála a 25 millió eurós büdzsének – sikerül olyan színészeket megnyernie, mint Gérard Depardieu, Sam Neill vagy Tim Roth, aki magát az Elnököt, a történet igazi főhősét alakítja. Az elkészült filmet végül Cannes-ban mutatják be, ahol Depardieu és a rendező társaságában a megbízó is végigvonul a vörös szőnyegen.

Mindez sajnos nem A közös szenvedély szinopszisa, hanem születésének története. A FIFA teljhatalmú ura, az újraválasztási kampányára készülő Sepp Blatter valóban megrendelt egy imázsfilmet, sőt állítólag a szkriptbe is belenyúlt. A végeredménnyel csak részben az a probléma, hogy egy kétes hírű szervezetet dicsőít, sokkal kínosabb, hogy ezt ritkán látható dilettantizmussal teszi. A közös szenvedély – és Blatterék – legnagyobb téveszméje, hogy a FIFA 110 éves múltja filmre kívánkozó alapanyag, öltönyös vezetői pedig alkalmasak a hősszerepre. Frédéric Auburtin író-rendező arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy a szövetség története, a megalakulástól, az első világbajnokság kiírásán át a vezetőváltásokig, tele van katartikus és felemelő pillanatokkal. Egy Peter Morgan kaliberű forgatókönyvíró talán képes is lenne dramatizálni az érdekesebb fejezeteket, A közös szenvedély alkotói ellenben csak a szépre emlékeznek, a valódi, drámai konfliktusok hiányoznak a filmből, ahogy természetesen a korrupciós botrányokról sem esik szó. A minden életszagot nélkülöző didaktikus dialógok, a ripacskodó színészek és a primitív cselekményvezetés láttán akár arra is gyanakodhatunk, hogy az alkotók szándékosan forgattak egy önparódiába fulladó posztmodern propagandafilmet, így fricskázva meg a gyanútlan megrendelőt. Innen nézve A közös szenvedély az elmúlt évek legfergetegesebb komédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11749