KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Eastploitation

Viktória – A zürichi expressz

Lassú gyors

Margitházi Beja

Svájci-magyar prostituált-film valós problémákról, lírai hangütéssel.

Csak hozzávetőlegesek a becslések a külföldi prostitúcióra kényszerülő vagy kényszerített kelet-európai lányokról, de azt a nyugati(bb) és keleti(bb) nagyvárosok között rendszeresen ingázó, nyitott szemű megfigyelő is tapasztalhatja, hogy az utazóközönség egyre nagyobb hányadát arrafelé egy csomaggal induló és sok csomaggal visszatérő, magyar, román és bolgár lányok alkotják. Az egyik kedvelt célpont sokáig Zürich volt, ahol elsősorban a vidéki Magyarországról érkezett, gyerekeiket, élettársukat ily módon eltartó lányok, asszonyok árulták magukat az erre a célra kijelölt negyedekben. A finanszírozásában teljes egészében svájci, de a főbb szerepekben magyar színészeket felvonultató Viktóriát ez a személyes megfigyelés nyomán támadt érdeklődés ihlette: a Zürichben élő Maros Anna író több hónapnyi kérdezősködés és terepmunka nyomán véglegesítette a sok lány történetéből összegyúrt forgatókönyvet, svájci férjével Men Lareidával, aki az elkészült filmet rendezőként jegyzi.

A pesti dzsumbujban, anyjával, bátyjával, sógornőjével, és azok kislányával egy bérházlakásban tengődő Viktória utazása a „százérapaprika”-zöldségmaffia egyhangú kilátástalanságától, a megugorhatatlan szegénységtől a megirigyelt, Zürichből visszatérő szomszéd lányoktól kapott kontaktokon át a svájci szex-robotolásig, belerokkanásig, majd különböző szerencsés és szerencsétlen véletlenek összejátszása nyomán, némi pénzzel való hazatérésig tart. A szerzők szándékosan választottak olyan főhőst, aki önként vállalkozik a 90 napig legális, külföldi szexmunkára, és aki történetesen cigány, bár ez semmilyen módon nincs túlhangsúlyozva vagy megideologizálva – egy sors ez a többi között, ahol láthatunk játékfüggő, nehézfiúk által sakkban tartott stricit (Junior), annak kápó (a többi lányt ellenőrző, szintén prosti) barátnőjét (Marina), vagy a 11 éves fia visszaszerzéséért dolgozó másik magyar lányt is („Kihozom Kevint, és akkor végre elkezdünk élni” – mondja Blondie). A Viktória annyiban idézi a Johanna vagy a Bibliothèque Pascal karakterkezelését, hogy a prostitúciós helyzetbe kerülő női főszereplőre koncentrálva, annak nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A csöndes pesti cigánylányról otthon úgy tudják, takarítással keresi a rendszeresen hazautalt pénzt, a coming-of-age történet akkor kezd beteljesedni, mikor a kezdeti beletörődés, a kizsákmányolás, túlhajszolás elfogadása után Viktória fokozatosan eljut a határok feszegetéséig, majd a lázadásig, melyben már nemcsak a saját, hanem sorstársa, Blondie érdekeit is képviseli. A svájci-magyar szerzőpáros azonban, Hajdutól és Mundruczótól eltérően, kerüli a bizarr, erős jeleneteket: a Viktóriában a prostitúció egyhangú, sivár világa, eleinte kellemetlen, de élhető közegként jelenik meg, lágy, néha már-már lassú, szoft jelenetekkel, sokáig mellőzve mindenféle erőszakot vagy hárdkór fordulatot. Remek megoldás, ahogy a nézőpont kiterjesztésével a beszűkültség nyomja rá a bélyegét a film képi világára is: szigorúan keretbe komponált képek, semmitmondó hátterek, minimális látványinformáció utal arra a behatároltságra, amiben a félóráról félórára idejükkel elszámoltatott lányok élnek: a kereten túl nincs élet, fogalmuk sincs a Zürich hétköznapi életének egyéb vonatkozásairól. A férfikliensek arca is a legtöbbször kitakart, életlen, elmosódott – ahogyan lányok számára sem fontosak az arcok, és előbb-utóbb összemosódnak a kuncsaftok. Finom képi megoldások jelzik viszont Viktória öntudatra ébredését: a pesti éjszakai autózás közben, a döntés előtt, percekig tartó zenés, főszereplőre hangolt, lírai betét kíséri a kifelé bámuló lány arcának közelképét, mely később a zürichi éjszakában ismétlődik meg (mikor eldönti, hogy mégis elmegy táncolni Laminnal, a szomszéd utcában strichelő afrikai sráccal), majd a szökés utáni, már-már idillikus jelenetek fényképezési stílusában folytatódik (hajnali ébredés az ismeretlen fészerben). A gyakran kiszámítható fordulatokkal operáló forgatókönyv, és az egymástól jócskán elütő színészi játékstílusok (a civilben modell, amatőrszínész Farkas Franciska eszköztelen alakítása, Nagy Zsolt panelekre fanyalodása a kevésbé karakteresre írt, ezért nehezen egyéníthető strici szerepében, Stefanovics Angéla néha túlzó, de a mélyrétegekig lenyúló, naturalisztikus szerepformálása) ellenére fel lehet szállni a Viktória expresszére: ha le is lassul néha az utazás, íve, lendülete – és menettérti programja van.

 

VIKTÓRIA – A ZÜRICHI EXPRESSZ (Viktoria: A Tale of Grace and Greed) – svájci-magyar, 2014. Rendezte: Men Lareida. Írta: Men Lareida és Maros Anna. Kép: Marco Barberi. Zene: Michael Kalt. Szereplők: Farkas Franciska (Viktória), Nagy Zsolt (Junior), Stefanovics Angéla (Blondie), Pölöskey Erika (Marina), Csercsa Elemér (Hiba). Gyártó: Hesse Greutert Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Szinkronizált. 88 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 27-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11935