KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ahol a szivárvány véget ér

Kovács Kata

Love, Rosie – angol-amerikai, 2014. Rendezte: Christian Ditter. Írta: Cecelia Ahern regényéből Juliette Towhidi. Kép: Christian Rein. Zene: Ralf Wengenmayr. Szereplők: Lily Collins (Rosie), Sam Claflin (Alex), Art Parkinson (Gary), Christian Cooke (Greg). Gyártó: Canyon Creek Films / Octagon Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 102 perc.

Az írás motívuma áll Cecelia Ahern (P.S. I Love You) Ahol a szivárvány véget ér című young adult regényének Rosie és Alex gyerekkorban kezdődő, e-mail-, chat- és sms-váltásokban elbeszélt románcának középpontjában. A viktoriánus lányregénybe illő, önsorsrontó pár melodrámai szálakkal szőtt története nem annyira a romantikus félreértések sorozatának, mint inkább a túlzott ifjonti büszkeség megnyilvánulásainak eredménye. A két legjobb barát maga előtt is titkolja valódi érzelmeit, mígnem egy hirtelen, fájdalmas utazás szakítja el őket egymástól (Alex Amerikába költözik), innentől pedig főként a szerencsétlen időzítéseken múlik, hogy szerelmük folyton meghiúsul. A regény moziadaptációjának csupán járulékos eleme, és nem formanyelvi vezérmotívuma a levélírás, középpontjában – ahogyan az angol címváltás: Love, Rosie is jelzi – pedig az érzelmes és öntudatos nőalak (Lily Collins) áll. Az azonban, hogy Rosie szobalányból szállodatulajdonossá avanzsál a filmben, ugyanolyan váratlan fordulat, mint ahogy magyarázat nélkül marad a tény is, hogy a – mindenféle karakterfejlődést nélkülöző – főhősök miért töltik fiatalkorukat attól frusztráltan, hogy nem képesek bevallani érzelmeiket. A nyitóképen Rosie, mint esküvői tanú ugyanolyan bánatos arccal ül egy menyegzői asztalnál, mint majd húsz évvel korábban sorstársa, Julia Roberts az Álljon meg a nászmenetben. Míg ez utóbbi a hoppon maradt barátnő jelenére koncentrált, vagyis a film középpontjában a legjobb barát esküvője állt, addig a mostani film egy masszív flashbackbe sűríti huszonöt év történetét – egyszóval sokat markol, de keveset fog. Mint ahogy arra sem keresi a választ, amire a közelmúltbeli zsánerrokonai (Egy nap, Időről időre, Az időutazó felsége): hogy valójában mi van ott, ahol a szivárvány véget ér, vagyis mi történik a nagy egymásra találás után.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12117