|
|
|
MoziHamupipőkeVarró Attila
Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.
Az irodalmi klasszikusok
rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak
tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán
szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető
álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan)
ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke
ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki
nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást
jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka
folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez
elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm
feldolgozásának (Örökkön-örökké)
számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a
megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe
beszocializáló mézédes tanmesénél.
Míg a Vadregény nemrégiben kusza
mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta
kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított
Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet
mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben
a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel,
ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) :
passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet
elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene
vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján
csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi
Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett
szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője
miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 198 átlag: 5.51 |
 |
|
|
|
