KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Monte Cristo grófja

Békés Pál

 

Vannak legyőzhetetlen történetek. Olyanok, amelyeken nem fog az idő, amelyekről lepereg az éppen futó divatok felkent apologétáinak fanyalgása, lepereg a huhogó jóslat a történetek haláláról, és lepereg a romantika nagy meséit az óvodában vetített diafilmek világába pöccintő fölényeskedés (noha feltehetőleg minden komoly szerző titkon dédelgetett álma, hogy műve már óvodában megérintse majdani olvasóit). Idősebb Alexander Dumas Gróf Monte Cristója e legyőzhetetlen történetek közé tartozik.

Edmond Dantes, a tengerész, a kereskedő, a szép szál, becsületes, ám nem túl éles eszű férfi nem keresi a kalandot. És nem kívánja kihívni a sorsot. Ám akit egyszer a sors kiszemel, az nem menekedhet. A derék hajóst Elba szigetének partjaira veti a véletlen, oda, ahol Napóleont őrzik angol porkolábjai. Így válik a mit sem sejtő férfi a száműzött császár hírvivőjévé. A kisember a nagyok játékszerévé. És ettől kezdve egyik csapás a másik után: legjobb barátja feladja, a törvény őre törvényt szeg, hogy tönkretegye, menyasszonya – legalábbis látszólag – hátat fordít neki. A becsületes hajós hamarosan főben járó vétkek vádjával elevenen eltemettetik If várának pincebörtönében.

Edmond Dantes végül képtelen kalandok során át menekszik meg a sírboltként rázáruló várból, majd dúsgazdag nábobként gróf Monte Cristo néven tér vissza, hogy igazságot szolgáltasson. Vagyis bosszút álljon. Hiszen egyedül a bosszú vágya és reménye éltette a pokoli fogságban.

A titokzatos gróf megcselekszi, amit meg kell tennie, és végül, amidőn kardjával átdöfi ellenét… nem, akkor sem bocsát meg. „Gróf vagyok és nem szent” – mondja a megbocsátásért könyörgő haldoklónak. Ha eltekintünk is attól, hogy Dantes nem gróf, csupán kilétét leplezendő vette föl a rangot és nevet, megállapítható: a nagyromantika lírai eleme, ha el nem is tűnik, de háttérbe szorul a látványos amerikai produkcióban.

Az új Monte Cristo lendületes, sodró, minden bizonnyal sikerre ítélt – és fölöttébb korszerű. Sokat kölcsönzött az akciófilmvilágból. Hitszegés, árulás rendben. Szerelem, szenvedély, bosszú rendben. De a kegyelem – ami Dumas világában magától értetődően jár a bármilyen galád legyőzötteknek –, nos kegyelem az nincs. Ez a Monte Cristo se nem gróf, se nem szent. Kíméletlen harcos. De azért szeretjük. Végül is ebben-abban emlékeztet arra a csodálatos férfire, akit az óvodai diafilmekből megismerhettünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2588