KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A köd

Kárpáti György

 

A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legeredetibb és legfőbb horrorgyárosa, John Carpenter (Halloween, Menekülés New Yorkból, A dolog) 25 éve misztikus bosszútörténetet eszelt ki, melyben egy leprás kolónia nagy összegért vásárolt magának letelepedési lehetőséget, ám a település elöljárói utóbb a pénz ellopása és a szerencsétlenek megölése mellett döntöttek. Az így nyert vagyonból később felvirágoztatták a kisvárost, ám a holtak nem felejtettek, s pontosan 100 év elteltével az éjszaka ködében tértek vissza a túlvilágról, hogy a leszármazottakon álljanak bosszút az őket ért igazságtalanságért.

Carpenter visszafogott minimalizmussal és a rendelkezésére álló szűk eszköztárral elsősorban a bosszúra s az atmoszférateremtésre koncentrált, így viszonylag lassan hömpölygő filmje nem véres darabolásokkal, hanem a ködbe vesző félelemmel borzolta a kedélyeket (itt köddel, a 13. rendőrőrsben a sötétséggel vakította meg a nézőt), s mindössze egy-két füstgépet, valamint hangeffekteket (csont reccsenése, nyak törése) használt a hatás kedvéért. A film legfontosabb karaktere a világítótoronyból rémülten tudósító rádiós hölgy, aki egyszerre volt elszigetelt és magányos, valamint az emberek egyetlen hírforrása – minő szimbolizmus: a fény az éjszakában.

A 2005-ös remake-ben ezzel szemben a legmodernebb számítógépes technikával bodorították a ködöt, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy a film ne hasonlítson az eredetire. Az egyszerű alaptörténethez nyakatekert háttértörténeteket, s egy gügye szerelmi szálat költöttek, a szimbólumokat már-már a követhetetlenségig meg- és túlbonyolították, s miközben a rendező flashbackek egész sorával igyekszik magyarázni a múltat, ügyetlen dramaturgiai bakik sora fakasztja mosolyra a rettegni, nem pedig röhögni vágyó nézőt. De nincs is igazán mitől megijedni, hiszen a korhatár-besorolásra olyan kínosan ügyeltek, hogy lényegében még holttestet is csak letakarva láthatunk.

Ez a köd olyan lélektelenné vált, mint az effekt szellemei, s még legnagyobb erőfeszítései ellenére sem lett intellektuális horrorfilm, sokkal inkább horror light – mintha valaki úgy akarna megijeszteni, hogy előtte azt mondja: te figyelj, én most elbújok oda a szekrény mögé, te meg majd jól megijedsz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8495