KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Soha ne mondd, hogy soha

Hámori Dániel

Il ne faut jurer… de rien – francia, 2005. Írta és rendezte: Alfred de Mussett műve alapján Eric Civanyan. Kép: Eduardo Serra. Zene: Francois Peyrony. Szereplők: Gerard Jugnot (Van Buck), Jean Dujardin (Valentine), Mélanie Doutey (Cécile), Marie-France Santon (de Mantes). Gyártó: TF1 Films / TPS Star. Forgalmazó: Paradigma. Feliratos. 101 perc.

Alfred de Musset 1836-os színdarabja alapján készített Eric Civanyan tévé-rendező egészestés mozifilmet. E feldolgozás igen szabad, inkább a filmben felbukkanó galopp nevű táncra emlékeztet, mint irodalmi adaptációra. Az 1830-as évek Párizsában Van Buck boltos a pecsenyéjét sütögeti, a felvert árakon hizlalva vagyonát. Egy véletlen folytán De Mantes grófnő, a fennhéjázó, ám anyagilag leégett arisztokrata alkut ajánl: lánya kezét és jól csengő nevét a kereskedőnek, ha az finanszírozza nagyszabású bálját. Már csak egy férjjelölt hiányzik: a szerepre tökéletesen alkalmas Van Buck korhely unokaöccse, Valentin, a dekadens világfi. Az ifjú azonban kellően megcsömörlött már az élet ajándékaitól, így a játékba is csak egy fogadás árán megy: álruhában elcsábítja jövendő nejét. Ha elcsábul, a lagzi és a lány erénye ugrott. Ha ellenáll, nősülni kell. Hősünk beveti össze fogását, mellyel eddig a szebbik nemet puhította. Csakhogy Cecile kisasszony független, sőt cinikus szellem, aki az igaz szerelmet keresi, és átlátva a szitán, igencsak megnehezíti „ellenfele” dolgát.

A franciák oly vehemenciával fűzik kosztümös kis szerelmi kalandjukat, hogy az ember már-már elsiklana azon tény felett, hogy e kis darab igencsak besorolhatatlan. Ám a cselekmény bizony ellaposodik, s hőseink motivációi is jótékonyan csak a túlfűtött érzelmekkel igazolhatók. Civanyan könnyű, színpompás, ám igen eklektikus komédiát tesz le az asztalra, De Broca nyomdokain, ám múltját meg nem tagadó tévés mellékízzel. Így a színészek sem képesek igazán többdimenziós karakterek formálására. A film leginkább egy XIX. századi, frivol árnyjátékra emlékeztet, mely találó módon a film főcímben fel is bukkan. Kedvesen szórakoztató, negédesen didaktikus, de szerencsére nem hagy nyomot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8617