KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Solo

Csordás Lajos

 

Megszokhattuk, hogy Mario Van Peebles filmjeiben minden csontig, velőig fekete: „fekete ember, fekete öröm, fekete gyász”. A színes bőrű színész, producer és rendező ugyanis egy polgárjogi harcos elszántságával dolgozza fel Amerika feketéinek Hollywood és a fehérek által elfelejtett, mégis emlékezetes tetteit, például Jessie Lee bandájának történetét, vagy a Fekete Párducok históriáját.

Most pedig, Norberto Barba Solo című filmjének címszerepében, Van Peebles megteremti a fekete terminátort, a harlemi ízlés szerint tervezett, Michael Jordan-arcú szuperkatonát, a majdnem tökéletes halálosztót. Solo szinte sebezhetetlen, gyomrában belek helyett kábelek tekeregnek, tartóssága pedig olyan, mintha ő volna a Duracell-nyúl. Azért csak „majdnem” tökéletes, mert egy apró programozási hiba folytán felébred benne a lelkiismeret, és alkotói ellen fordul. Az a paradox helyzet áll elő, hogy egykori irányítói, az emberek tulajdonképpen gonoszabbak, szívtelenebbek, mint Solo, a gép.

Volt parancsnokai végül kifejlesztenek egy igényeiknek mindenben megfelelő, igazán tökéletes gyilkológépet, akivel hősünknek a fináléban meg kell küzdenie, s aki természetesen fehér.

Ez már valóban terminátor-utánérzés (a paródia gyanúja is felmerül), a két android küzdelme erősen emlékeztet a Terminátor II. emberbarát T-800-asának és gonosz T-1000-esének párharcára, de más apró motívumok is visszaköszönnek (például a halálosztó-izomzat vagy a gépágyúvá „fejlődött” alkar). A Solót azonban nem százmillióból forgatták, és ez sajnos meglátszik a film barkácsolt díszletein, elnagyolt technikai trükkjein.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1645