KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Teljesen idegenek

Baski Sándor

Perfetti sconosciutiolasz, 2016. Rendezte: Paolo Genovese. Írta: Paolo Costella és Filippo Bologna. Kép: Fabrizio Lucci. Zene: Maurizio Filardo. Szereplők: Giuseppe Battison (Peppe), Anna Foglietta (Carlotta), Marco Giallini (Rocco), Edoardo Leo (Cosimo), Valerio Mastandrea (Lele). Gyártó: Lotus Productions / Medusa Film. Forgalmazó: Cinenouvo Kft. Feliratos. 100 perc.

 

A Kutyaszorítóban kultikus asztali nyitójelenete ma már nem ismétlődhetne meg ugyanúgy. Ha legalább kettőnél több ember összeül, közülük valaki mindig kivonja magát a társalgásból hosszabb-rövidebb időre, hogy belemerüljön a telefonjába. Mégis, ahhoz képest, hogy mindennapjainkat mennyire átalakították az okoseszközök, a filmek és a sorozatok többségében csak kommunikációs eszközökként jelennek meg. Dramaturgiai funkciójuk nagyon is jelentős, de az, hogy a kapcsolatainkra, szokásainkra és a gondolkodásunkra milyen hatással vannak, ritkán kerül szóba. Paolo Genovese dramedyje látszólag üdítő kivétel. A Teljesen idegenekben hét régi barát tanulságos kísérletbe fog: a közös vacsora során minden beérkező hívást kihangosítanak, és felolvassák egymás szöveges üzeneteit. A megválaszolásra váró kérdés, hogy vannak-e titkaik egymás előtt, és digitális profiljuk vajon azonos-e azzal, akit élőben alakítanak? Az ötlet ellen senki nem mer tiltakozni – az fel is érne egy beismerő vallomással –, de a kínos feszengések előrevetítik a borítékolható bonyodalmakat.

A könnyed hangulatban induló este szép lassan fordul át a privát élethazugságok terápiás jellegű lajstromozásába, kiderül, hogy nincsenek a társaságban makulátlan jellemek, aki az egyik pillanatban még morális fölénnyel ítélkezik, a következőben maga is magyarázkodásra kényszerül. A feltáruló titkok persze nem ugyanolyan súlyúak, van, aki nyomós okból nem oszt meg fontos információkat még a házastársával sem, és van a hűtlenségnek és álszentségnek az a minősített esete is, amelyért már nem járhat feloldozás.

Menet közben válik egyértelművé, hogy az okostelefonok csak katalizátorok, akár ki is lehetne iktatni őket a történetből, a lényeg nem változna. A Teljesen idegenek úgy reflektál egy aktuális jelenségre, hogy közben semmi újat nem állít az emberi kapcsolatokról – a Black Mirror társadalom- és technológiakritikája helyett inkább a klasszikus olasz komédiák hagyományát folytatja. A tanulság, amit levon, banális, a filmvégi csavarnak köszönhetően mégis sikerül feltennie egy olyan kérdést, amely sokkal fontosabb és érdekesebb, mint a kiinduló dilemma: vajon akkor járunk jobban, ha kitudódnak, vagy egészségesebb, ha rejtve maradnak életünk titkai?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12999