KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

A restaurált Ludas Matyi

Tűzkeresztelő

Pápai Zsolt

Az első egészestés magyar színesfilm, Nádasdy KálmánRanódy László 1949-es Ludas Matyija ismét a filmörökség része.

 

A magyar film a második világháború utáni rövidke felfutását követően hamar az enyészet sorsára jutott, miután a felgerjedő művészi indulatokat politikus-méregkeverők lefojtották és a mozit az ideológia rabságába taszajtották. Igaz ugyanakkor, hogy nem olyan viharos tempóban zajlott le a szuverén gondolkozású alkotók ellehetetlenítése és művészi aspirációik legyengítése, mint amilyen ütemben az intézményrendszer átalakítása történt, az agitációs szempontokat érvényesítő, következésképpen értékmentes filmek gyártását megcélzó teljes irányváltásra nem egyik pillanatról a másikra került sor.

Az 1949-ben forgott, 1950-ben bemutatott Ludas Matyi is ezt bizonyítja. A Ludas Matyi a korszak kitüntetett pozíciójú alkotása, éspedig nem is azért, mert az első, teljes egészében színes nyersanyagra forgatott magyar film. Miközben minden aktualizáló tendenciájával együtt máig őrzi frissességét, és korunk közönségének érdeklődésére is joggal számot tartó, szórakoztató darab, kor- és mozgókép-történeti dokumentumként is jelentős, a magyar film életrajzának megírásához nélkülözhetetlen mű. Státusza sajátos, két világ, két filmtörténeti periódus határán áll, azaz már nem a koalíciós korszak realisztikusabb hangütésű remekléseket (Ének a búzamezőkről; Talpalatnyi föld) is felmutató szakaszához tartozik, de még nem az éjsötét sematizmus terméke.

Számos vonatkozásban – kivált a miliőrajz terén – az előző korszakból merít, ám több ponton – elsősorban a karakterizálás tekintetében – a következőt előlegezi. A filmet nem hagyták érintetlenül az ideológiai kívánalmak, ez akkor nyilvánvaló igazán, ha összevetjük Fazekas Mihály hexameterben írott, verses elbeszélésével. A karakterek megalkotásakor Fazekas a népmesék jelképértékű típusaiból indult ki, de tovább ment, és pszichológiai motivációkkal látta el őket, a filmben viszont a lélektani motiváltság szerepét jórészt az ideológiai veszi át. A címszereplő első feltűnésekor egyértelmű lesz, hogy nem az a pikarókra emlékeztető, komolyabb kihívás hiányában tétlenségre ítélt suhanc ő, mint Fazekasnál, hanem lobogó indulatokkal teli, osztályharcos ifjú, akinek már megveretése előtt határozott véleménye van a szegénysorsúakat nyúzó potentátokról. A jelenetből világos, hogy a származás, akár a majdani termelési filmekben, determinálja a szereplők hovatartozását, ugyanakkor Matyi figurája árnyaltabb rajzolatú a szimplán sematikus hősöknél; noha – mint amazokat –egyetlen nagyszabású feladat megoldásának vágya hajtja, a kor legnépszerűbb férfiszínészének, Soós Imrének megformálásában több lélektani regiszteren is megszólaló hús-vér alakká válik. Nem így az antagonisták, akik már kevésbé karakterisztikusak, inkább karikaturisztikusak, ekképpen lényegesen közelebb állnak a majdani sematikus filmek hőseihez. Fazekas a negatív figurák, különösen Döbrögi jellemének kidolgozására is gondot fordított, a filmbe azonban kevés szüremlett be a szerzői intenciókból, sőt a történet aktualizálásának szándéka épp a módosabb gazdákat, a kulákokat kipécéző ábrázolásban érhető tetten leginkább.

A típusokat tehát béklyóba verik az ideológiai kötelmek, a vizualitás frontján azonban a film messze van a sematizmustól. A több mint négyhónapos forgatás jelentős része műtermen kívül zajlott, és ennek mutatkozik is az eredménye: a nagytotálokba foglalt tiszántúli táj a film egyik főszereplőjévé nő, a szép számú külső felvétel élettel tölti fel a képeket, a koalíciós korszak paraszti életformát bemutató filmjeinek szellemiségét és nem utolsósorban Fazekas Mihály művének világát idézve. A döbrögbeli vásár előkészületeit tárgyaló jelenet vagy a Matyi édesanyja házának elárverezéséről tudósító – a Talpalatnyi föld hasonló szcénáját megidéző – epizód bármely film ékévé válna.

A Ludas Matyiban realizmus és sematizmus harca még nem dőlt el, bár a film harmadik botozást követő záró nagyjelenete már az új korszak kezdetét jelzi. A szekvenciában Matyi, az urak felett a nép egyszerű gyermekeként győzelmet arató ifjú dalolva menetel szövetségeseivel a boldogabb jövő felé. Dalolva szép az élet – hangzik egy későbbi vérsematikus magyar film címe. Mintha csak ennek záróképét látnánk: ezzel a jelenettel maga a magyar filmgyártás indult el a nem sok jót ígérő ötvenes évek felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2395