KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/október
KRÓNIKA
• N. N.: Országos Közművelődési Filmfórum Kecskeméten
POSTA
• Németh Zoltán: Hol vetítik a klasszikusokat? Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hol vetítik a klasszikusokat? Válasz

• Pörös Géza: Teremtő ízlés Időszerű beszélgetések a filmklubmozgalomról
PRO ÉS KONTRA
• Báron György: Nehéz szerelem Egymásra nézve
• Spiró György: Kikacsintva Egymásra nézve

• Csala Károly: Egy műfaj jelzései Vörös föld
• Székely András: Jelenetek egy kényszerházasságból Suli-buli
• Bársony Éva: Forgatókönyv-vezénylés Beszélgetés Simó Sándorral
VITA
• Szabó B. István: Mit és hogyan? Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: Aki többet követelt az élettől, mint vajaskenyeret Noteszlapok Rainer Werner Fassbinderről
• N. N.: Rainder Werner Fassbinder filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Az ember és a történelem Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Adj, amit adhatsz
• Jakubovits Anna: Szenvedünk a kamaszkortól
• Lajta Gábor: Montiel özvegye
• Deli Bálint Attila: Újra vissza
• Ardai Zoltán: Pucéran és szabadon
• Harmat György: Hová tűnt Agatha Christie?
• Hollós László: Helyre vagy befutóra
• Greskovits Béla: Az ítélet: halál
• Varga András: Kilenctől ötig
• Zsilka László: Bajtársak
TELEVÍZÓ
• Boros István: „BBC” Budapest Beszélgetés Benda Lászlóval, baló Györggyel és Chrudinák Alajosal
• Csepeli György: ... et circenses A televíziós szórakoztatásról
• Kőháti Zsolt: Bevallani a múltat Tanúkihallgatás
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Filmes könyvek közt Rómában

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bíbor folyók

Bori Erzsébet

 

Úgy fest, Európa új frontot nyitott az ősellenséggel vívott háborúban. Még mindig saját fegyvereivel akarja legyőzni a bestiát, de már nem Hollywoodra veti vigyázó szemét. Magából indul ki. A hazai közönségből, és először is felteszi azt a kérdést, hogy mit eszik olyan megátalkodottan az amerikai mozin. A kérdés jó, és megvan már rá a helyes válasz – legalábbis a kassza felől nézve. A franciák két sikeres thrillerrel állnak a kapuk előtt, a Le pacte des loupes-ra még várnunk kell, de itt van már a Bíbor folyók, amely tavaly, néhány hét alatt a második legtöbb nézőt vonzotta a honi mozikba. A Gaumont semmit nem bízott a véletlenre: bestsellerből készült a forgatókönyv, a Gyűlölettel nevet szerzett Mathieu Kassovitz a rendező, Jean Reno a főszereplő, oldalán az ifjú és népszerű Vincent Cassellal, akinek én már a papáját is nagyon szerettem.

A műfaj tehát thriller, közelebbről misztikus krimi, még közelebbről a francia Hetedik, némi Twin Peaks beütéssel – mondja mindenki, aki minimum fizető nézőként hozzájárult Fincher darabjának kultiválásához. Nekem azért vannak fenntartásaim. A metafizikus bűntörténetben a jó és a gonosz vívja élethalálharcát. Az enyhébb esetben a rossz kétkezi elmebeteg, a súlyosbított változatban sátán, lúdvérc, vándordémon, miből következően az ügynek/titoknak nincsen evilági megoldása. A Bíbor folyókban a gonoszok alapvetően egymással vannak elfoglalva, de működésük nyomai – hullák, széthagyott testrészek, feldúlt temetők – a rendőrség hatáskörébe tartoznak, így indul meg a fővárosból Niemans különleges ügynök és helyből Kerkerian hadnagy, a két magányos farkas a gombolyag után, míg az egymást keresztező szálak össze nem hozzák őket egymással. A hely az örök hó birodalma az Alpok csúcsai között, egy hegyi falu és a közeli egyetem zárt világa. Az esőben gazdag és közvilágításban szegény nagyváros helyett szédítő tágasság, szemkápráztató fehérség és egy ódon könyvtár labirintusa, ahol forr az ármány és arat a halál. Az elemző ész győzelméért sajnos áldozatokat kell hozni, és a modern rendőr nem egy Poirot, hogy minden kis részletre fényt derítsen, elég neki, ha megvan a tettes. Én beérem annyival, hogy a franciákban megbízhatunk: az amerikai piac kedvéért sem mennek el odáig, hogy szembeköpjék a felvilágosodást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3315