KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/november
KRÓNIKA
• N. N.: Két filmhét
POSTA
• Veress József: Egy búcsú margójára

• Pogány Csaba: A Video-galaxis küszöbén A hazai képmagnózás kérdőjelei
• Kovács András Bálint: Az idő élményei Andrej Tarkovszkij filmjeiről
• N. N.: Andrej Tarkovszkijról a Filmvilágban
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Molnár Gál Péter: Utazás Danyelijával Portrévázlat
• N. N.: Georgij Danyelija filmjei
VITA
• Koltai Tamás: A stúdióvezetők asztala Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: A mindennapok foglyai Panelkapcsolat
• Váncsa István: Bobby Walker Nyom nélkül
• Báron György: „Három jó dokumentumfilmet akartam csinálni” Beszélgetés ifj. Schiffer Pállal
• Simor András: Történetiség és kubaiság Jegyzetek a Filmmúzeum sorozatáról
• Csala Károly: A Szelíd motorosoktól az Amerikai tragédiáig Beszélgetés Kovács Lászlóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Meztelen igazság Pula
• Zsugán István: Emlékezés a félmúltra Taormina
LÁTTUK MÉG
• Greskovits Béla: Arany ősz
• Koltai Ágnes: Bronco Billy
• Lajta Gábor: A tirnovói cárnő
• Gáti Péter: Megbocsájtás
• Gáti Péter: A zsarolás
• Zsilka László: Elvis Presley
• Loránd Gábor: Ősszel a tengernél
• Kovács András Bálint: Szuperzsaru
• Peredi Ágnes: A fekete tyúk
• Greskovits Béla: A föld átka, a szerelem átka
TELEVÍZÓ
• Ortutay L. Gyula: Zene, tánc – kifulladás nélkül A kubai televízióról
• Ardai Zoltán: Öregek, koszosak „Társkeresés N 1463”
KÖNYV
• Székely András: A látvány szemlélése Filmtér, filmdíszlet
• Ardai Zoltán: A szükséges kritika

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tiszta nő

Koltai Ágnes

Polanski és Thomas Hardy? Látszólag semmi sem áll oly távol egymástól, mint a viktoriánus Anglia és a szenvedélyes Polanski; a túlfinomultság, a törékeny szépség és az érdes ösztönök. E képtelenséget táplálja, hogy az

Egy tiszta nő a filmtörténet egyik legnagyobb botrányhősének alkotása: a liliomtiprással vádolt, Amerikából űzött vadként menekülő Polanski, megtérve a jó öreg kontinensre, a naivul tiszta Tess Durbeyfield történetével „engesztelő imáját” suttogta el. Talán ezért lett légiesebb, törékenyebb Tess, a mocsokból, nyomorúságból felvergődött parasztlány, vagy, mert filmje tisztelgés tragikusan elhunyt felesége, az áttetszőén szőke Sharon Tate emléke előtt?

Polanski adaptációja könnyű prédája a filmet az irodalommal méricskélő nézőnek. Mi maradt Hardyból? – kérdezte követelően sok kritikusa. Persze, ha Hardy átlelkesített fatalizmusát, mérnöki   precizitással megszerkesztett regényét keressük, csalódunk: csak a buja természet és a vihar előtti táj színei emlékeztetnek rá.

Bármily aprólékos, lassan hömpölygő is a film, nem követi híven a regényt, a történet el-elkanyarodik, s épp innen fejthető fel Polanski saját Hardy-értelmezése. Minden túlzó, romantikus gesztus ellenére kesernyés, kiábrándult film az Egy tiszta nő. Polanski, Hardyval ellentétben nem hisz a fanatizmustól megtisztított vallásban; nem bújtatja reverendába a cinikus Alec d’Urberville-t, Tess megrontóját, és a fiatal Angel Clare sem hivatkozhat a Szentírásra, amikor ellöki magától a szerelmet. Itt nincs helye a moralizálásnak, sőt, a rációnak sem. Angel asztalán egymás mellett hever a Biblia és A tőke, mindkettő csukva. Nem tudja, melyiket válassza, legszívesebben még mindig az a fiúcska volna, akit a Marlott melletti réten rabul ejtett a fehér ruhás lányok tavaszköszöntő tánca, ez a boldog, pogány ünnep. Nem véletlen, hogy ebbe az ősi, tiszta pogány világba, menekül a film végén Tess és Angel. Stonehenge kőóriásai oltalmazzák röpke boldogságukat, s Angel még a Nap-Istenben hívő ember örömébe is belekóstolhat: látja, amint a kultikus kőoszlop tetején megjelenik a hajnalt jelző vöröses sugár. A Május-napi felszabadult tánctól keserű út vezetett a kihalt Stonehenge-ig, amely ráadásul nem bölcsője, hanem koporsója lett Tess és Angel viharos szerelmének.

S mit hagyott nekünk, cseppnyi reményként Polanski? Csak a felkelő Napot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6332