KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nader és Simin

Vincze Teréz

Jodaeiye Nader az Simin – iráni, 2011. Rendezte és írta: Asghar Farhadi. Kép: Mahmoud Kalari. Zene: Sattar Oraki. Szereplők: Peyman Moaadi (Nader), Leila Hatami (Simin), Sareh Bayat (Razieh), Shahab Hosseini (Hodjat). Gyártó: Asghar Farhadi Productions. Forgalmazó: Mokép – Pannónia. Feliratos. 123 perc.

2011 februárjában korántsem a semmiből bukkant elő Asghar Farhadi iráni rendező a Berlini Filmfesztiválon, hogy művével elnyerje a legjobb filmnek járó Arany Medvét. Rendezőként ez az ötödik filmje, és már korábbi munkáit is jelentős nemzetközi szervezetek és fesztiválok dekorálták ki fontos díjakkal, köztük 2009-ben az Elly története című filmjéért a legjobb rendezésért járó berlini Ezüst Medvét is megkapta. Idén Tarr Béla Torinói lovát előzte be a Nader és Siminnel Berlinben, s biztosak lehetünk benne, hogy a döntnököknek korántsem lehetett könnyű, amikor megpróbálták összemérni a remek almát a csodálatos körtével. Ha van ugyanis ellenpontja Tarr mitikusan absztrakt látomásainak, akkor Farhadi keresetlen naturalizmusa, esetlegesnek látszó hétköznapisága az.

Egy válófélben lévő, felső középosztálybeli házaspár családi konfliktusa szolgál az események kiindulópontjaként. A feleség örökre külföldre menne, hogy kamasz lányuknak jobb életet biztosítson, míg a férj maradni akar, hogy Alzheimer-kórban szenvedő édesapját ápolhassa. Mivel szétköltöztek, a férfi kénytelen egy idegen nőt felfogadni, hogy napközben vigyázzon beteg édesapjára. A nagyon szegény, mélyen vallásos asszony és a büszke, hirtelen haragú férfi közt hamarosan kirobbanó konfliktus – úgy tűnik – végzetes következménnyel jár: az állapotos nő elveszíti születendő gyermekét.

A film dramaturgiailag igen összetett szituációt épít fel, amelyben számos réteg épül egymásra: a válófélben lévő nő és férfi közötti konfliktus, a két szülő közt nehéz választás elé állított kamaszlányuk vívódása, a gyermekét elvesztő nő félelme és bűntudata, eladósodott férjének erőszakos dühe meg nem született gyermeke halálának okozóival szemben.

Farhadi a morális dilemmák komplex rendszerét hozza létre, amelyben a cselekmény lenyűgözően természetes áramlással halad előre, s fonja körül a nézőt egyre nagyobb erővel. Az operatőri munka, a vágás és a színészi alakítások egyaránt sikerrel illeszkednek ebbe a keresetlennek tűnő, ám tűpontosan kidolgozott rendszerbe. Külön izgalmas és erős vonulata e műnek – az iráni filmek gyakori védjegye – a remek gyermekfigurák teremtése: a válófélben lévő szülők kamaszlánya és a szegény asszony négy év körüli kislánya egyaránt jelentős karakter.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10672