KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Néma csönd

Roboz Gábor

Das letzte Schweigen – német, 2010. Rendezte: Baran bo Odar. Írta: Jan Costin Wagner regényéből Baran bo Odar, Alex Ross, Richard Shakocius. Kép: Nikolaus Summerer. Szereplők: Ulrich Thomsen (Peer Sommer), Wotan Wilke Möhring (Timo Friedrich), Katrin Saß (Elena Lange), Burghart Klaußner (Krischan Mittich). Gyártó: Cine Plus. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 119 perc.

Ha egy szélesebb értelemben vett közönség megszólítása a cél, a közelmúltat és a jelent pásztázó filmek mellett a német mozinak szüksége van a társadalmi, illetve politikai reflexiótól inkább tartózkodó felfogásra is, a zsánerfilmezés gyakorlata pedig köztudomásúan mentõövet jelenthet az ilyen helyzetben lévõ filmgyártásoknak. A Németország filmmûvészetében meghatározó szerepet játszó valóság-központúság ugyanakkor mûfaji közegben is érvényesülhet, a krimi tehát kézenfekvõ választás a hagyományápolást eladhatósággal párosítani vágyó alkotók számára. Baran bo Odar rendezõ ráadásul olyan író könyvét választotta forrásanyagnak, aki a nemzetközi színtéren is ismert szerencsés kevesek közé tartozik.

A Jan Costin Wagner bûnregény-szerzõ díjnyertes kötetébõl forgatott Néma csönd középpontjában egy nyolcvanas évek közepén elkövetett gyerekgyilkosság áll, amit egy kísértetiesen hasonló bûntény visszhangoz az eredeti helyszínen, napra pontosan huszonhárom évvel késõbb, és a sok szálon futó történetben megismerjük az érintett szülõk, a nyomozást végzõ rendõrök és egy bûnelkövetõ nézõpontját egyaránt. Baran bo Odar második nagyjátékfilmjében az alapregény finn közegét németre cserélve is megtartja a rideg atmoszférát, kiváló színészeket instruál, imponáló formai szigorral dolgozik, továbbá olyan élelmesen bánik az információkkal és sodorja össze a szálakat, mintha mindig is ezt csinálta volna. Bár a szinte kivétel nélkül traumatizált szereplõk sokaságával nincs könnyû dolga, sikerrel kerüli el a sulykolást, és hiába mutatja meg egybõl az elkövetõket (tehát a thrillerbe is belekóstol), a nézõ számára is hagy kérdõjelet. A rendezõ két órás mozija egyedül talán lomha tempója miatt érheti el nehezen a közönséget, ugyanakkor teljes joggal érdemli ki az ólomsúlyú jelzõt, és régivágású krimiként a mozik manapság ritkán látott vendégeként üdvözölhetjük.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10821