KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Giallo

A modern horror mesterei: Fulci & Romero

Zombiesztétika

Sepsi László

Úgy látszik, a vegetáló magyar filmes szakkönyvpiacon a horror képviseletében csak az élőhalottak képesek talpon maradni. Míg az általában kortárs tömegfilmmel és műfajisággal foglalkozó kiadványok is viszonylag ritkák, a megbecsültség szempontjából ezekhez képest is hátránnyal induló horrorfilmet öt évvel ezelőtt a Varga Zoltán – Vajdovich Györgyi páros képviselte a vámpírfilmről szóló kötettel (A vámpírfilm alakváltozatai, 2009), idén pedig a szintén tandemben dolgozó Orosdy Dániel és Schreiber András munkájában a zombi jelenti a vezérfonalat. A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero két olyan rendező portréját helyezi egymás mellé, akinek életműve ugyan korántsem szűkíthető le az élőhalott-motívumra (ezt a kötet sem felejti el hangsúlyozni), de szélesebb körben elsősorban mégis elsősorban a horrorfilmjeik ismertek. Emellett mindketten zsánerben gondolkodó, ugyanakkor egyedi látásmóddal bíró szerzők, akiknek munkásságát a külföldi szakirodalom az elmúlt évtizedekben már elkezdte feldolgozni. Mindebből persze magyar nyelven a folyóiratokban és blogokon fellelhető szórványos cikkeken kívül igen kevés látszik, így a Fulci & Romero hiánypótló műként került a könyvesboltok polcaira, ami egyszerre ismerteti az életműveket és veti fel a lehetséges értelmezési stratégiákat, kitérve olyan, itthon kevésbé tárgyalt aspektusokra, mint Fulci és Artaud, vagy Romero és az apokaliptikus irodalom viszonya.

A kötet három nagy részre tagolódik: a legterjedelmesebb első kétharmadban Orosdy Fulci-tanulmánya és Schreiber Romero-esszéje olvasható, az utolsó száz oldalon pedig szószedetet, kislexikont és filmográfiákat találunk, néhány szembetűnő következetlenséggel. Míg a Fulci-filmográfia a kiemelt munkatársak listáját is tartalmazza, a Romero-táblázatból ez a hasáb teljesen hiányzik, a kislexikon egzakt definíciók helyett olykor csak zavaros benyomások összességét kínálja (lásd a camp esetében). Ugyan a bevezető nyíltan deklarálja, hogy a Fulci & Romero „nem ragaszkodik szigorúan a tudományos formákhoz”, a függelék fésületlensége a törzsszövegben is visszaköszön, és itt már az érdeklődő olvasó további tájékozódását is nehezíti. Bár a könyv használ lábjegyzeteket és a két nagy fejezetet (formailag teljesen eltérő) irodalomlista zárja, a pontos adatok megadásával a szerzők sokszor adósok maradnak. Orosdy gyakran hivatkozik „egyes forrásokra” és közelebbről meg nem nevezett interjúkra, de például a Fulcit elemző, többször hivatkozott feminista kritikus neve és tanulmányának címe sem derül ki a szövegből. Így a kötet hátránya nem abból fakad, hogy két eltérő attitűddel bíró szerző írásai kerültek egymás mellé – ez önmagában egy izgalmas koncepció –, hanem hogy a végiggondolatlan technikai megoldások a kötet használhatóságát és a szövegek színvonalát is rontják.

Orosdy és Schreiber portréi között elsősorban az elemzéshez való viszonyuk jelent számottevő különbséget. Míg előbbi leginkább gazdag háttérinformációkra és az egyes filmek értékelésére koncentrál, éppen csak megemlíti a fontosabb olvasatokat (mint a szem és a kín viszonya Fulcinál), viszont különös hangsúlyt fektet Fulci vélt személyiségrajzának felskiccelésére, a Király Jenő-i szellemiségben fogant Romero-fejezet jóval bátrabban értelmezi a filmkorpuszt, a legelterjedtebb interpretációk mellett a filmek lehetséges vallásos, illetve a zombi-motívum filozófiai olvasatát is felkínálva. Közös pont viszont a két írásban, hogy tételesen ismertetik a szerzők filmjeit, így a Fulci & Romero afféle filmguide-ként is használható, hiszen egy-egy oldalban összefoglalja a művek tartalmát, gyártási hátterét és lehetséges olvasatait, emellett Orosdy fejezete tartalmaz egy katalógust Fulci fontosabb kézjegyeiről és visszatérő témáiról, amibe viszont általánosságukban semmitmondó tételek is bekerültek, mint a „kreatív történetmesélés” vagy a „kiváló színészi alakítások”. A Fulci & Romero szakkönyvként és ismeretterjesztő kiadványként éppoly hullámzó minőségű, mint a tárgyalt szerzők életműve, amiben izgalmas ötletek („Fulci szerint Isten létezik, csak a fájdalom Isteneként,” 130. old.) keverednek banális meglátásokkal („Fulcinak voltak barátai”, uo.). Szigorúbb szerkesztői jelenlét híján a kötet legalább annyira kihagyott ziccer, mint amennyire üdvözlendő kezdeményezés.

 

Kontraszt Plusz Kft. Pécs, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/11 34-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12017