KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kötéltánc

Jankovics Márton

The Walk – amerikai, 2015. Rendezte: Robert Zemeckis. Írta: Christopher Browne. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt (Petit), Ben Kingsley (Rudy), Charlotte Le Bon (Annie), Ben Schwartz (Albert). Gyártó: ImageMovers / TriStar Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 120 perc.

 

Ha van film, amelyiknél a 3D hozzáadhat valami lényegeset az élményhez, akkor az a Kötéltánc. A New York-i ikertornyok között kifeszített drótkötélen átsétáló Philippe Petit története ezüsttálcán kínálta azt a vizuális attrakciót, amire a háromdimenziós technikát kitalálták: az extrém mélységi beállítások ezúttal eleve kódolva vannak a cselekményben. Ebből a szempontból sikerült is Zemeckisék mutatványa: a 400 méteres magasságban játszódó finálé rendkívül látványos és feszült lett, kizökkentve a nézőt talajközeli komfortzónájából.

Ám a Kötéltánc csupán az attrakcióban tud újat mutatni. Minden másban sorvezetőként használja a Petit-ről készült 2008-as dokumentumfilmet, ami mesterien dramatizálta az őrült, illegális akció előkészületeit és végrehajtását (még a narrációs technikáját is átvették az Oscar-díjas Ember a magasbanból). Mert itt nemcsak maga a mutatvány elképesztő, hanem az is, ahogy a maroknyi csapat eljutott odáig, hogy végre kifeszíthesse a kötelet a tornyok között. Az egyik fő probléma épp az a filmmel, hogy a valóság túl közel áll a fikciós sablonokhoz, hogy jól működhessen a vásznon. A megtörtént események annyira kiélezettek és filmszerűek, hogy a játékfilmes forma csökkenti a hatásukat a szimpla elmeséléshez képest. A torony peremén ingó nyílvessző, a meztelen ugrándozás vagy a burleszkszerűen bénázó rendőrök azt az érzést keltik a nézőben, hogy szimpla forgatókönyvírói túlzásról van szó, pedig mindezek pontosan így történtek a valóságban is.

Zemeckisék tehát viszonylag hűen dolgozták fel a sztorit, jó arányérzékkel áramvonalasították a szövevényes felkészülést, itt-ott kivéve vagy hozzáadva egy szálat a cselekményhez. Az egyszerűsítést leginkább a karakterek szenvedték meg, összetettségükből nem sok jön át a játékfilmes verzióban. Petit tetteinek kozmetikázása különösen az összecsapott lezárásban bosszantó, ahol az alkotók végül feláldozzák a főhős karizmáját a szimpátia oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12473