KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A part

Pápai Zsolt

 

Három évvel ezelőtt Danny Boyle Skóciából indulva üstökösként hasított át az óceán felett, viszont röppályája végén fénye vesztett erejéből, s mostanra alig világol: ha nem zarándokol vissza mielőbb az óhazába, a sokat ígérő, de be nem teljesedett kezdet darabjai (Sekély sírhant, Trainspotting) maradnak főművei.

Új filmje a bevált recept szerint készült, Boyle egy bestsellert igyekezett a maga nyelvére formálni. Alex Garland közelmúltban publikált első könyve, az előttem érthetetlen okból körülrajongott és díjakkal kaserolt A Part hatalmas ambícióval és csekély talentummal megírt, kalandok nélküli kalandregény a megtalált, majd elvesztett, nagybetűs Édenről. A tájföldi sziget egzotikus díszletei között játszódó történet bizonyos kritikusai szerint „pszichedelikus utazás” a sötétség mélyén; én nem látok benne mást, mint egy Defoe és Joseph Conrad klasszikusaitól, továbbá Nicolas Roeg és Francis Coppola idevágó filmjeitől megigézett egynapéltű tehetségnek belső monológok közhelyeibe ágyazott fantáziálását arról, ahogy ő ifjúsága virágjában, a haverokkal közös füvezések alkalmával elképzelte Robinson szigetét.

Ez az alapanyag, ha másra nem is volt jó, ahhoz lehetőséget kínált, hogy Az élet sója kisiklása után Danny Boyle visszataláljon igazi témájához, annak ábrázolásához, miként szabadulnak el a garázdálkodni vágyó ösztönök egy belülről magára zárt közösségben. Ennek fényében több mint különös, hogy A Part alkotójának legkevésbé személyes mozija: mintha a rendező (netán a producer) úgy döntött volna, Leonardo DiCaprio profilja és csupasz felsőteste, illetve a festői szépségű miliő pazar flórája és faunája elég ahhoz, hogy pótolja a Boyle korábbi filmjeiben megszokott, ragyogó vizuális leleményeket. Itt utóbbiakból néhány ha akad, s tovább rontja a mérleget az áttételek nélküli, gyakran szó szerinti idézetek tömege: ahogy már a regényben, az Apokalipszis, most vagy a Peter Brook-féle A Legyek Ura itt is számos jelenetben kísért, amorózó hősünk és partnernője kék lagúnabéli duettje pedig a Rómeó és Júlia (!) medence-szekvenciáját juttatja eszembe. A lendületes vágóképek és a húzós soundtrack mellett sajnos alig valami emlékeztet a rendező Angliában forgatott munkáira.

A Part a Trainspotting-rajongók kemény magja számára egész biztos csalódás, igaz, a film felülüti a hollywoodi átlagot. De Danny Boyle-tól azért ennél többet várnánk. Még akkor is, ha egyre kevesebbet ígér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2907