KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szikla

Simó György

Kevés gátlás várható olyan filmesektől, akik ilyen címmel indítják szomorú útjára történetüket. A mű nem is okoz csalódást: kilencvenperces rövid élete alatt minden felrobban benne, ami csak felrobbanhat, beleértve Alcatraz műemlékfellegű szigetét is. Szolid, másodvonalbeli akciómozihoz illően lopnak össze mindenféle motívumokat, van benne végtelen hosszú lövöldözés és direktben a szívbe küldött injekció à la Ponyvaregény, lassítás és lövés előtt résnyire húzott szem à la hongkongiak, lángtenger elől a tengerbemenekülés à la van Damme és mások, hogy csak a leggyakoribbakat említsük. Az alaptörténet jól ismert: vegyifegyverekkel kielégítően ellátott zsoldoscsapat keríti hatalmába Alcatraz szigetét, vele a legendás börtönt és az épp ott üdülő turistákat. Érdekes vonás, hogy vezetőjük, egy élvonalbeli tábornok és többszörös hős (Vietnam, Korea, Öböl-háború) kifejezetten szimpatikus a forgatókönyv íróinak, s a filmbeli elnök is meleg szavakkal emlékezik meg arról, milyen tragikus, hogy igazságérzete ebbe a kalandba sodorta ezt a remek katonát. A kiváló ember azért szállta meg a szigetet, hogy az Öböl-háborúban végkielégítést nem kapott társainak kizsarolja a jogos pénzt. A vegyibombát igazán nem is akarja ledobni, és csak nagy lelki tusák árán képes lemészároltatni a rátörő FBI kommandó színe-javát. Mentségére legyen mondva, azok ettől boldognak látszanak: az ilyen nintendo-filmekben két elkötelezett patrióta puskabubus szembenállása jelenti az amerikai hazafisággal járó morális dilemmák csúcsát. A főszereplők mégsem ők, hanem a terroristákat megfékező, egyre színtelenebb Nicholas Cage (ál-rinyás, ál-gyáva vegyifegyverszakértő) és társa, Sean Connery, aki ma már csak olyan szerepeket vállal el, melyekben csont nélkül kidomborodhatnak jellemének túlvilági eredetű vonásai. Ezúttal az ügynöke elnézett egy apró részletet a szövegkönyvben: az isteni Sean ugyan Arisztotelészt idéz, szabadulóművész és szuperügynök, ám egy félmondat szerint, J. Edgar Hoover-nek, az FBI közel negyven éven át uralkodó igazgatójának egykori jobbkezét alakítja, akit az FBI későbbi igazgatója életfogytig börtönbe zárva próbál eltüntetni a világ elől. Különleges értékét az adja, hogy mikrofilmen őrzi Hoover összes titkát. Noha a film várhatóan nem kerül majd be a NAT ajánlott anyagai közé, azt azért érdemes pontosítani: Hoover valószínűleg a világ legundorítóbb amerikaija volt, a valóságban jobbkezét Clyde Tolsonnak hívták, aki egy szarházi bérenc volt, és egy kinőtt James Bond. Egyszersmind az amúgy homofób Hoover élettársa is néhány évtizeden át. Tartok tőle, ha ezt 007 Connery tudta volna, visszaadta volna az amúgy nekivalóan sablonos szerepet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=323