KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nightwatch – Éjjeliőr a hullaházban

Varró Attila

 

Húsz évvel ezelőtt a koppenhágai palotaőrség egyik tagja filmfelvevő gépével bejárta az Egyesült Államokat: országutakon stoppolt és hetente vért adott, hogy nyersanyagot vehessen a kamerába. Jacob Holdt hazatérése után ötórás dokumentumfilmben foglalta össze öt esztendő tapasztalatait, amely az Amerikai képek címet kapta. Két évvel ezelőtt egy fiatal koppenhágai rendező is átszelte az óceánt egy Amerikai Kép kedvéért, a megvalósításhoz azonban nem kellett saját vérét áldoznia: a mohó stúdió-vámpírok első és egyetlen játékfilmjére éheztek. Ole Bornedal – hasonlóan holland sorstársához, a hollywoodi humuszban azóta nyomtalanul felbomlott George Sluizerhez – a Régi Ötlet amerikanizált újrahasznosításával debütálhatott az Újvilágban.

A Nightwatch a Nattevagten pragmatikus fordítása egy gyökeresen eltérő kultúra nyelvére, amelynek ismeretlen arcoktól idegenkedő, fél-analfabéta nagyközönsége jobban irtózik a külföldi filmektől, mint a hullagyalázástól. Ebben a nekrofil önremake-ben is csupán egyetlen szerep jutott európai színésznek: első amerikai filmjében Ewan McGregor játssza az ifjú joghallgatót, aki új munkája során nemcsak fehér köpenyes profikkal, de egy mindenre elszánt amatőr Hasfelmetszővel is kénytelen közelről megismerkedni – személye finom utalás az amerikai vérfürdőbe csöppent dán rendezőre. A drasztikus környezet-változás a történetet sem kímélte: a felnőtté válás kényszerű fóbiáit és fíliáit boncolgató, keserű pszicho-horror elvesztette szellemes szüzséelemeit és az eredeti gondolatokat; a kilencvenes évek már-már hullamerev műfaji kánonjához precízen hozzáigazított Psycho-horror lett belőle. („Hatos szabály: Az igazi gyilkos a Psycho egyik szereplőjének nevét viseli.”) Andersen és Nietzsche átengedte helyét Hitchcocknak és Jack Nicholsonnak; a vallási és szexuális tabukat komolyabban megsértő jelenetek pedig egyszerűen kimaradtak. Nélkülük a Nightwatch olyan, akár holttestei – egy a nyitott koporsós temetésre sebtében összefércelt és kikozmetikázott tetemek közül; létfontosságú szervei távoli polcokon áznak a formaldehidben, odabenn mindössze a belek és egy vérfoltos bordaterpesz árválkodik. Földet rá.

Az autopszia végeredménye: a szignó kétségtelenül a dán művészé, az alkotás mégis utánzat, bár ügyes iparos-munka – korai Bornedal helyett inkább egy közepes Soderbergh... Az eredetit Éjféli játszma címen keressék a rosszabb videotékákban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4001