KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Még egy nap a Paradicsomban

Békés Pál

 

Az elixír, melybe előhíváskor a Még egy nap a Paradicsomban celluloidját áztatták, minden bizonnyal vér, heroin és különféle testnedvek elegyéből készült.

Mégis, a bűn és a bűnözők világának Larry Clark-féle megközelítése riasztó, vad szépség emlékét hagyja azokban, aki átvészelik a kezdet sokkoló képsorait.

Bobbie és Rosie, a majdhogynem fiatalkorú és szinte magától értetődően narkós (valószínűleg valóban az anyatejjel szívták magukba) bűnöző-páros véletlenszerűen csapódik Mel és Sid kettőséhez. Az idősebb duett már régóta otthonos a tolvajlás, rablás és kisléptékű kábítószer-kereskedelem világában. A film veleje e négy ember kaotikus, folytonosan változó viszonyrendszere, háttérben az amerikai Közép-Nyugat úgynevezett kábítószer-szubkultúrájával.

A Még egy nap a Paradicsomban nem mitizálja a törvényen kívül sodródottakat, nem stilizálja őket a kor Bonnie és Clyde-jaivá, ugyanakkor nem is vasalja őket a krimisémák lapos és jellegtelen jellemeivé. Ezek az emberek csupán azért szélsőségesek, mert körülményeik is azok. Ha a sors kegyelméből netán a jómódú középosztályhoz tartozó polgárnak születtek volna, éppoly természetesen élnék meg azt is, mint most az alvilág közegét.

Larry Clark lehetővé teszi, hogy átérezzük, mitől lehet a bűn világa vonzó – hiszen a korláttalan szabadság illúziójával kecsegtet -, és lehetővé teszi, hogy átéljük, miféle folytonos élet-halál közötti lebegés, milyen esetleges, a véletlennek kiszolgáltatott lét ez; hiszen épp attól oly vonzóan felfokozott, hogy bármely pillanatban véget érhet.

És véget is ér. Ha nem ma, hát majd holnap. Kábítószer-túladagolás, rablás közben elkövetett apró hiba, a hisztérikus idegesség következtében szándékolatlanul kirobbant mészárlás – megannyi véletlen. A halál benne van a pakliban. Pontosabban: ebben a pakliban szinte nincs is más lap.

Rosie-val a heroin végez, Bobbie-val Mel végezne egy sikerületlen rablás után, attól tartva, hogy a fiú feladja őket, ám Sid, Mel élettársa – átmenetileg – megmenti a fiút. Mindenki fut, menekül és talán nyer is némi haladékot – csupán azért, hogy szusszanván egyet nekifusson a következő halálnak. Tudván tudjuk: végső soron nincs menekvés.

Mindig minden csupán egyetlen hajszálon múlik. Persze nem csak a vásznon. Minden attól függ, mennyi hajunk van. És hogy kihull-e a rémülettől időnek előtte. Mert akkor már egy hajszálon sem múlhat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4519